
Fotó: Csata Beáta
Ötszáz egymásba kapaszkodott, székely ruhában pompázó fiatal körtáncával, népdalokkal, népi mesterségek, tárgyak bemutatásával próbálták feleleveníteni a hagyományokat a Salamon Ernő Gimnázium diákjai pénteken. A Tarisznyás Márton útján hagyományőrző napot immár kilencedik alkalommal szervezték meg.
2012. május 12., 11:242012. május 12., 11:24
2012. május 14., 13:062012. május 14., 13:06
A 2003-ban útjára bocsátott esemény mára egy rangos rendezvénnyé nőtte ki magát. Kezdetben néhány osztály vette ki a részét a hagyományőrzésből, idén 13 osztályteremben rendeztek be múzeumot otthonról hozott, nagyszülőktől, elődöktől örökölt tárgyakból.
Ferenczi Attila, az iskola aligazgatója megnyitó beszédében elmondta, az elmúlt években a hagyományőrző napok megnyitó ünnepségét mindig egy-egy sajátos tematika vagy egy ünnepi mozzanat határozta meg. „Idei ünnepségünket a magyar kultúra határtalanságának gondolatában jelölném meg. Ez a határtalanság legalább kétirányú: átível az adminisztratív határokon, hogy összekapcsolja az egy nyelven gondolkodókat. Másrészt generációkon ível át, nemzedékeket kapcsol össze az áthagyományozás során. Ebben nagy felelőssége van egy művelődési intézménynek, főleg az iskolának” – fűzte hozzá. Beszédben kitért a tavaly augusztusban az iskola homlokzatára visszahelyezett címer jelentőségére is.
Mezei János polgármester az ünnepségen elmondta: jó, hogy van olyan intézmény, amelynek fontos Tarisznyás Márton szellemisége, fontos a múlt ismerete és a hagyomány. Szerinte a mai világ nem enged megállást, emlékezést. „Ezért gratulálok nektek diákok, hogy megálljt diktáltatok a globalizált világnak, és felvettétek magatokra azt a szép székely ruhát, amit büszkén viselhetünk, s amely közösséggé formál minket” – fejezte ki elismerését a diákok, a rendezvény felé.
Végül Csomós László segédlelkész szólt a jelenlévőkhöz. „A hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng tovább adása. Ha ti, fiatalok hűségesek maradtok hagyományaitokhoz, biztos vagyok abban, hogy nem hamuk leszünk, hanem tűzet alkotva magyarként, székelyként megmaradunk itt Erdély földjén” – mondta.
Idén ötszázan kapaszkodtak egymásba
A rendezvény már hagyományosnak számító mozzanataként, az iskola székely ruhába öltözött diákjai körtáncot jártak. Idén ötszáz székely fiatal kapaszkodott egymásba, népdalokat énekelve.
A kilencedik hagyományőrző nap keretében a „legszékelyebb osztályt” is megkeresték, illetve az előző évekhez hasonlóan, osztálymúzeumokat alakítottak ki. A hagyományos ruhától, a mezőgazdaságban használatos régi szerszámokon át, a székely kapuk változatainak a bemutatásáig széles körben készítettek kiállítást a diákok. A 13 berendezett osztályban büszkén mutogatták a diákok őseiknek képeit, szerszámait, ruháit, zenéit, szokásait és nem utolsósorban ételeit, miközben maguk is megismerkedtek vele.
Délután településvetélkedőre került sor, ahol nyolc település diákjai vitték színpadra helységük egy-egy jellehzetes szokását. Az eseményre idén a környék falvainak polgármestereit is meghívták, s aki közülük ott tudott lenni, láthatóan nem bánta meg. A műsor ugyanis igazán fergetegesre sikerült, a nyolc csoportban összesen közel száz fellépő diák humoros jelenetei könnyeket csaltak a jelenlevők szemébe. Az emlékezés, hagyományőrzés napját táncházzal zárták.
Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.
Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.
Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
szóljon hozzá!