Életre kelhet a kihalt gyártelep Gyergyószentmiklóson

Rendezni szeretné Gyergyószentmiklós városvezetése az egykori öntöde gyártelepet, azzal a céllal, hogy ipari parkot lehessen létrehozni, és ennek köszönhetően gazdasági fejlődés következzen be – vázolta elképzeléseit Mezei János polgármester.

Gergely Imre

2014. március 25., 17:492014. március 25., 17:49

2014. március 25., 18:092014. március 25., 18:09

Hogy élettel teljenek meg az egykori gyárcsarnokok, az jelenthetné a megoldást, ha a gyártelep jogi személyiséggel rendelkező ipari parkká változna – fejtette ki Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere. Ez a feltétele azoknak a fejlesztéseknek, amelyek befektetővonzóvá tennék a kommunista időkből itt maradt s nagyrészt lerobbant betonkolosszusokat. A polgármester elképzelése szerint az ipari park létrejötte pályázati lehetőségeket és infrastruktúra-fejlesztést jelentene. Konkrétan ipari létesítményeknek megfelelő villanyáram-hálózat kiépítését, ipari víz és ipari csatornarendszer kialakítását valósítanák meg pályázatok segítségével, az így létrejövő adottságok új befektetők idevonzását tennék lehetővé.

Legalább 17 cégnek kellene összefognia

Az egykori gyártelepen az önkormányzat nyilvántartásai szerint 17 kisebb cég működik, és rendelkezik ingatlanokkal. Lényegében az ő összefogásuk, beleegyezésük szükséges ahhoz, hogy az ipari park megszülethessen. A város tulajdonában az öntöde volt irodaépülete van, amelyet korábban részben felújítottak, de ma üresen áll, semmiféle tevékenység nem zajlik benne, azt leszámítva, hogy alkalmanként különböző rendezvényeket tartanak a nagyobb termekben. Az önkormányzat ezért ezzel az ingatlannal társulna az ipari parkba.

Mezei elmondta: a volt öntöde jogutódja, a Bucsin Rt. jelentős adóhátralékokat halmozott fel: a tartozás és a kamatok fejében az önkormányzat átvenné a gyártelep belső útjait és az egyéb használaton kívüli ingatlanrészeket. Ez már azért is szükséges feltétele lenne az ipari park megvalósulásának, mert közműrendszer-kiépítés köztulajdonban lévő területeken valósítható meg.  

A polgármester elmondta, az ipari park létrejötte és a vele megnyíló pályázati lehetőségek nem  csupán a reménybeli beruházóknak lennének vonzók, hanem nyilván a gyártelepen jelenleg működő cégeknek is előnyös volna az infrastruktúra javulása. A város nyeresége lenne a gazdaság élénkülése mellett az is, hogy egy lepusztult gócpont szűnne meg a lakónegyedek közvetlen közelében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
Hirdetés