Élelmiszercsomagok a húsvét szebbé tételéért

Húsvét közeledtével élelemcsomagot kap harminc gyergyószentmiklósi család az Együtt, egymásért – szentmiklósiakért! program keretében.

Baricz-Tamás Imola

2016. március 23., 13:012016. március 23., 13:01

Adj, és megszületik a csoda! – mottóval előző év adventjében már második alkalommal fogtak össze a szentmiklósiak – önkormányzat, egyházak, vállalkozók és civilek –, azért hogy segítsék az ünnepre hangolódást olyan családokban, ahol szűkösen jut a mindennapi kenyérre is.

Az önkormányzat szociális irodája munkatársainak kezdeményezésére született összefogás nem ért véget a karácsonyi szeretetünneppel, a lakók közül többen adományokat vittek olyanok számára, akiknek jól fog a mindennapihoz a segítség. Mi több, nem egyszer előfordult, hogy segítségre szorulókról adtak hírt a szociális osztály munkatársainak. „Egy alkalommal egy idős asszony kereste fel az irodavezetőt, hogy elmondja bizony az ő szomszédjában is lakik egy olyan magányosan élő személy, akinek ritka a friss kenyér az asztalán. Az Együtt, egymásért – szentmiklósiakért! program célja éppen ez: megerősíteni bennünk, hogy egy közösség vagyunk és figyelnünk kell a mellettünk élőkre is – ha valaki segítségre szorul, ne közömbösen magára hagyjuk gondjaival, rohanva a magunk dolgára, hanem jelezzük azt azoknak, akik segíthetnek: egyházaknak, szociális osztálynak” – számolt be Madaras Szidónia a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal szóvivője.

Sok esetben az a legnagyobb segítség, ha valaki nyitott szemmel és érző szívvel jár-kel a városban, és megteszi az első lépést. „Ilyenkor, ünnepek táján ezt a lelkületet erősítsük meg magunkban és egymásban, hogy aztán a hétköznapokban is tovább tartson, együtt tegyünk a helyi családok igazi örömünnepéért ” – szól az üzenet.

Az önkormányzat szociális osztálya az összegyűlt adományokból húsvétra 30 csomagot állított össze, ehhez a Len család jóvoltából tojás és frissen füstölt kolbász, a Harmopan pékség adományaként pedig kalács is társult. Csokoládé is van a csomagokban, amit olyan személy vitt az irodába, aki két évvel ezelőtt a karácsonyi Együtt, egymásért – szentmiklósiakért! akció során kapott élelemcsomagot, elmondta, most rajta volt sor, hogy ő is adjon. Így állt össze a húsvétra hangolt a harminc  élelemcsomag, melyeket a szociális iroda munkatársai a rászoruló családokhoz juttatnak el a nagyhét folyamán.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban

Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban
2026. szeptember 14., hétfő

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól

Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól
2026. szeptember 13., vasárnap

Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Bölöni Lászlót

Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.

Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Bölöni Lászlót
Hirdetés