„El kell menni világot látni, tanulni, ahhoz, hogy egyszer majd hazaérkezhessen az ember" – mondta évekkel ezelőtt Török Réka divattervező. A fiatal alkotó öt éve él Angliában. Időnként hazalátogat Gyergyószentmiklósra feltöltődni. Ékszereiről, terveiről beszélgettünk vele.
2012. december 13., 16:392012. december 13., 16:39
2012. december 13., 18:422012. december 13., 18:42
Török Réka másfél éve foglalkozik ékszerek tervezésével, készítésével. „Az ötlet hirtelen jött, elkezdtem gyűjteni a sörösdobozok nyitását könnyítő kis füleket, hogy készítsek belőlük valamit. Elkezdtem variálni a nyersanyagot, majd bőrrel kombináltam. Így születtek meg az első darabok, az első kollekcióm. Majd nagy mennyiségű cipzárt kaptam és ezekkel is kezdtem foglalkozni. A geometrikus mintákat kedvelem\" – mondta Réka. A divattervező egyelőre Budapest és londoni otthona között ingázik. Nemrég egy budapesti ékszerbolt kérte fel, hogy alkotásait értékesíthessék. Az újrahasznosítás szellemében készült ékszerekkel Londonban egy jótékonysági vásáron volt jelen. Barátoknak, ismerősöknek is készít különböző kiegészítőket. „Nem szeretném Londonban leélni az életemet, majd idővel itthon egy kis műhelyt alakítanék ki\" – szólt a jövőről.
Török Réka jelenleg egy olaszországi pályázaton dolgozik, de fotósok, stylistok megkeresésére is tervez, kölcsönad ékszereket, a fotók divatmagazinokban jelennek meg, és volt eset, hogy egy popzenét játszó együttesnek adott kiegészítőt. A cél egyelőre az, hogy megismerjék a munkáit nemcsak a nagyvilágban, hanem itthon is. „Egyelőre szeretném elérni, hogy Angliában és Magyarországon is celebek viseljék az ékszereimet\" – mondta Réka, hozzátéve „ahhoz, hogy felfigyeljenek az alkotásaimra, erre van szükség. Erre hajlik a világ.\"
Török Réka 1986-ban született Gyergyószentmiklóson. Marosvásárhelyre 14 éves korában került, ott művészeti középiskolában tanult. Budapesten, majd Kolozsváron folytatta egyetemi tanulmányait. Ösztöndíjjal egy évet Litvániában képezte magát. Gyergyószentmiklóson már többször láthatták alkotásait, leginkább ruhákat állított ki. Több mint öt éve él Londonban, az ékszerkészítés mellett rajzol, és mesekönyv illusztrálásával is foglalkozik.
Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.
Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.
Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
Énekkel csatlakoztak a Nemzeti Összetartozás Napjához a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákjai: 402 alsó tagozatos tanuló adta elő az Otthon vagyunk című dalt a Szent István-templomban.
szóljon hozzá!