Egy hétvége a remetei ifjaknak

A Tolvajos Remetei Ifjúsági Szervezet, a Balás Gábor Művelődési Ház és a Remetei önkormányzat április 12–14. között szervezte meg a már hagyományossá vált Remetei Ifjúsági Napokat.

Baricz-Tamás Imola

2013. április 14., 19:202013. április 14., 19:20

2013. április 14., 20:342013. április 14., 20:34

 

„Az első programokat a magunk szórakoztatására szerveztük, az érdeklődésnek köszönhető, hogy immár kilencedik alkalommal kínálunk rendezvényeket a remetei fiataloknak. Fontosnak tartjuk, hogy megmozgassuk az itthoniakat, meg szeretnénk mutatni, hogy nemcsak városon lehet kikapcsolódni, hanem itt is van lehetőség. A visszajelzések szerint szeretik a fiatalok a rendezvényeinket, egy-egy játékon akár kétszáz résztvevő is volt. A hajnali öt órától indult kincskeresésen több mint negyven
jelentkezőt jegyeztünk” – tájékoztatott a Tolvajos Remetei Ifjúsági Szervezet elnöke, Bakos Szabolcs.

A Balás Gábor Művelődési Ház előtti téren szombaton délután a Különleges kutyák és elsősegély mindennapjainkban című rendezvény keretében ismerkedhettek meg a fiatalok Sönt névre hallgató „képzett” kutyussal, illetve a gyergyószentmiklósi vöröskeresztesek tartottak bemutatót.
Újdonságnak számított az első alkalommal megszervezett kalandtúra, melyre nyolc csapat benevezését fogadták el. „A kalandtúrával új játéklehetőséget mutattunk meg a fiataloknak, a gyerekeknek. A hatodikostól a végzősökig voltak jelentkezők a próbák megtételére a közel négy kilométeres távon. A szervezők létszámának függvényében fogadtuk a csapatok jelentkezését. Az idei tapasztalatból tanulva jövőre felkészülünk, hogy több baráti társaság indulását segítsük e népszerű vetélkedőn\" – ígérte Demeter Zsolt, az ifjúsági napok egyik főszervezője.

A program kiemelkedő mozzanata volt a vasárnap tartott és szintén kilencedik alkalommal megrendezett Gyergyóvidéki Ifjúsági Néptánctalálkozó. A gyergyótölgyesi, borszéki, gyergyóalfalvi, gyergyóújfalvi, gyergyócsomafalvi, marosfői és a balánbányai tánccsoportok tagjait fogadták a remetei néptáncosok, a szervezők. A gálaműsor után táncház, kézműves foglalkozás következett.

Portik Bakai Ádám, a művelődési ház igazgatója elmondta, a meghívottak közül hét csapatot fogadtak csupán, a szárhegyi, ditrói és gyergyószentmiklósi néptáncosok nem vettek részt a találkozón.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben

Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek

Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek
2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
Hirdetés