
Fotó: Baricz Tamás Imola
Legényfogóleves, hortobágyi húsos palacsinta, bakonyi sertésborda, vargabéles – többek között ilyen ételekből válogathatott bárki, aki a hét elején a Batthyány Ignác Technikai Kollégium étkezdéjében járt. Hétfőn kezdődött, péntekig tart az Egri konyha hete immár ötödik alkalommal Gyergyószentmiklóson.
2016. március 16., 15:312016. március 16., 15:31
Több szakoktató és diák érkezett az Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközép-, Szakiskola és Kollégiumból, hogy egy hétig az ő főztjük kerülhessen asztalra.
Eger és Gyergyószentmiklós közt testvérvárosi kapcsolat van, de másfajta együttműködések is szerteágazók. A szakoktatás terén vette kezdetét gyakorlatban az az együttműködés, mely révén egy-egy hét csereoktatáson vesznek részt a diákok. A tanulók az otthonról hozott ételek készítését nemcsak megtanítják társaiknak, meg is kóstoltatják azokat az érdeklődőkkel. A Batthyány iskola konyhája elég nagy ahhoz, hogy a vendégek munkálkodását a helyi diákok is nyomon kövessék, akár őket segítve az ebédkészítésben, begyakorolhassák a tennivalókat.
Farkas Zoltán intézményvezető házigazdaként elmondta, nagy öröm számára, hogy az egriek felismerték az ilyenfajta együttműködésben rejlő lehetőségeket, ez tudásgyarapítás a diákoknak, mestereiknek egyaránt, ráadásul példamutató módja annak, hogyan lehet kapcsolatokat értékes tartalommal megtölteni. „Az élesben való tapasztalatszerzés mindenképp nagyon jó, és bízom benne, hogy még nagyon sokáig fennmarad és gyümölcsöző lesz. A diákok és az oktatók is nagyon várják ezt a kihívásnak is számító gyakorlati hetet, ahogy növekszik az évek száma, egyre színesebbé válik nemcsak a két intézmény közötti kapcsolat, hanem az elkészített ételek listája is” – mondta Farkas Zoltán igazgató. A gyergyóiak is egy hétig gyakorlatoztak Egerben, főzték és kínálták a gyergyói ételeket, két hete érkeztek haza a borvidékről.
„Az ilyen jellegű találkozóknak van egy szakmai komponense, de ezen túlmenően nagyon messze mutató az eredménye. Lehetővé válik a tanulóknak, a szakoktatóknak a szakmai ismereteken túl barátságot kötni, melyet tankönyvekből, jegyzetekből, különböző folyóiratokból szerzett információból nem lehet. Teljes meggyőződésem, hogy ha a gyergyói tanulók jól érzik magukat Egerben, és az egriek itthon érzik magukat Gyergyószentmiklóson, akkor később is el fognak jönni ide. Az itt eltöltött idő nagy lehetőséget kínál egymás alaposabb megismerésére. A diákok cseréje valamit elindít, és talán felnőtt korban tudják majd hasznosítani azokat a tapasztalatokat, melyeket ily módon szereztek” – ismertette Vasas Joachim igazgató, egyetemi tanár.
Aki szeretné megismerni az egri finomságokat, bármelyik napra benevezhet egy kiadós ebédre. Ennek feltétele, hogy legalább reggel jelezze rendelését az iskola konyháján vagy a 0745-261 063-es telefonszámon. Az ebéd ára minden napra egységesen 12 lej.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.
szóljon hozzá!