Didaktikai eszközökkel bővült a Vaskertes iskola

•  Fotó: Baricz Tamás Imola

Fotó: Baricz Tamás Imola

Országos hangverseny, pedagógus nap, hegedűs tábor, didaktikai eszközök, délutáni foglalkoztató, falfestés az előkészítő osztályokba – sorolta Bernád Ildikó a gyergyószentmiklósi Vaskertes iskola igazgatója a pályázatokat, amelyeken ebben az évben nyert az iskola. A didaktikai eszközöket sajtótájékoztatón mutatták be.

Baricz-Tamás Imola

2016. október 17., 16:592016. október 17., 16:59

„Nagyon örültünk annak, hogy a 2016-os esztendőben több pozitívan elbírált pályázatunk volt. A megyei tanács ifjúsági programjai közül a didaktikai eszközök fejlesztésére pályáztunk, és az ötezer lej támogatásból hiánypótló, hagyományos és modern didaktikai eszközöket vásároltunk. Vannak könyvek, szemléltető eszközök, ezen belül prezentációs szoftverek is. Mindezeket azért láttuk fontosnak beszerezni, hogy minél színesebbé, látványosabbá, interaktívabbá tudjuk tenni a tanórákat” – ismertette Bernád Ildikó és köszönetet mondott kollégáinak, akik a pályázatokat összeállították.

„Ebben az évben 21 500 lejjel támogatta Hargita Megye Tanácsa a Vaskertes iskolát különböző pályázatokon keresztül. Örvendek, hogy az iskola közössége nyitott, és külső forrásokat is próbál bevonni, hogy minél sokszínűbb legyen a tanítás. Didaktikai eszközökre és rendezvények megszervezésére kértek támogatást, és kaptak is. Remélem, az interaktív oktatás jegyében különböző online rendszerek használatára is lehet majd pályázni a megyei tanácsnál, illetve különböző programok segítségével, érdekesebbé tehetik majd a tanórákat” – ismertette Barti Tihamér, a megyei tanács alelnöke.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban

Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián

A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián
2026. november 02., hétfő

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson

Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson
2026. október 30., péntek

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit

Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen

Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen
2026. október 30., péntek

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit

Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit
2026. október 29., csütörtök

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit

Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit
Hirdetés
2026. október 28., szerda

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában

Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában
2026. október 28., szerda

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén

A Kossuth Lajos utcában zajló munkálatok során keletkezett meghibásodás miatt átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác-iskola bentlakása és a Robi Konyha környékén.

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén
2026. október 28., szerda

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen

Már harmadszorra riasztották a tűzszerészeket a Hargita megyei Salamás községhez tartozó Gyergyóhodosra, ahol újabb lőszermaradványokat találtak.

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen
Hirdetés