Nem nehéz a múltba kirándulni, a csomafalvi iskolások számos tanórát a múzeumban tartanak, ahol az évek során körülbelül 700 használati és lakásdíszítő tárgy gyűlt össze.

Közelről ismerik a múltat, nem csoda az sem, ha „hazajárnak” az elmúlt századokba, hiszen a gyűjtemény egy része éppen szüleiktől, dédszüleiktől származik, a múzeumi nagykönyvben erre írásos bizonyíték is van. Szinte magától értetődő az is, hogy árgus szemmel járják be nagyanyó házát, s ha valamit kidobna, hasznavehetetlennek vélve, elkunyerálják, viszik az iskolába.

Büszkék lehetnek az egykori községháza épületében, az óvoda mellett helyet kapó két szoba tartalmára, hisz itt akár olyan egyedi tárgyra is rá lehet bukkanni, mint a „csomafalvi kékre” festett bölcső, Köllőék adománya, melyben valószínű, Köllő Miklóst, a világszerte ismert szobrászművészt is ringatták.

Ágyneműk és asztalkendők mellett a falvédők pár soros verseit is van itt lehetőség megmosolyogni, hisz olyan rímekkel találkozhatunk, mint: „Lesz még virág a rózsafán, egymást még mi is látjuk tán”; „A rózsa piros, az ibolya kék, szívemből kívánom, áldjon meg az ég!”; „Kínálva nem lesz senki, jóllakhat itt mindenki”; „Megmutatom, nem lesz soká árva, szüret után én leszek a párja.”

A csomafalvi gyerekek azt is tudják, hogyan lehet ezen régiségeket megtisztítani, a szútól megszabadítani, hisz közmunkában többször kevertek össze egy rész olajat egy rész ecettel és ugyanennyi petróleummal, hogy alaposan áttörülgessék ezen eleggyel a megmentendő tárgyakat.
Az érkező turistáknak akár idegenvezetői is lehetnének a diákok, sokszor hallották, így megjegyezték: a régiségek gyűjtése az 1970-es években kezdődött, Borsos Géza akkori iskolaigazgató biztatására. Akkor a tárgyak még jól elfértek egy osztályteremben. Két évtizedre a művelődési ház szolgált otthonul, 1996-tól pedig a mostani helyére költöztették a múzeumot. Az évek során iskolaigazgatók, történelemtanárok vállalták önként a gyűjtést, felvigyázást, népszerűsítést, most Szőcs Margit magyar szakos tanár a „gondnok”.

Nyugdíjba készül, mintha búcsúzna ettől a feladattól is, ám lelkesedését látva, amint talán ezredszer mutatja be az iskolások generációinak, a vendégeknek a kétszobányi múzeumot, világos, nem lesz könnyű búcsút venni. Nemrég a csomafalvi Köllő Miklós Általános Iskola Tízórai című újságában írt a múzeumról, így fejezve be: „Ha egyedül vagy, és a múltba lépsz, úgy érzed, a tárgyaknak lelke van. Megszólal a múlt. Értened kell az üzenetét. Figyelj!”