
A hargitafürdői Csipike sípályán két megsérült turistának, míg a Gyilkos-tónál egy autójával egy több ezer kilométer megtétele után az országútról lecsúszó gépkocsivezetőn segítettek az elmúlt napokban a hegyi csendőrök.
2016. január 02., 22:052016. január 02., 22:05
A Hargita megyei csendőrfelügyelőség közleménye szerint december 31-én a Gyilkos-tónál szolgáló hegyi csendőrségi alakulat járőrözés közben vett észre egy, a 12C jelzésű országút mellett kicsúszott járművet. Miután a csendőrök meggyőződtek róla, hogy az autó utasai nem sérültek meg, egy vontatókocsit rendeltek a helyszínre, hogy az Olaszországból érkező, karácsonkői 25 éves sofőrt, utasait és gépjárművét biztonságban hazaszállítsák.
Hargitafürdőn két sízőn segített a hegyi csendőri alakulat: január elsején egy marosvásárhelyi nő sérült meg a Csipike-pályán. Az alakulat elsősegély-nyújtás után bevetési járművével saját autójához szállította a nőt, aki nem igényelt kórházba szállítást.
Január másodikán szintén a Csipike-pályán sérült meg bal lábán egy Bákó megyei 27 éves férfi, hozzá a pálya ügykezelője riasztotta a csendőröket. A sérültet a pálya felső feléhez szállították, ahol átvette egy, időközben a helyszínre riasztott SMURD-mentő. A férfit kivizsgálásra a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházba vitték.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
szóljon hozzá!