
Fotó: Gergely Imre
Gyergyószentmiklóson is megemlékeztek az aradi vértanúkról és Batthyány Lajosról, az első felelős magyar kormány miniszterelnökéről. A római katolikus temetőben tartott eseményen kis számú közösség hajtott fejet a magyar szabadságharc hősei előtt.
2025. október 06., 18:592025. október 06., 18:59
A megemlékezés elején Len Emil Balázs alpolgármester mondott ünnepi beszédet.
„Október 6-a nemcsak a történelem egyik sötét napja, hanem a magyar hűség, becsület és hazaszeretet örök jelképe is. Amikor kimondjuk a vértanúk nevét nem csupán történelmi alakokra gondolunk.
A szabadságért harcoltak – azért a jogért, hogy a magyar nép maga dönthessen sorsáról. És bár fegyverrel nem győztek, eszméik legyőzhetetlenek maradtak. Haláluk nem a vereség, hanem a nemzeti önbecsülés szimbóluma lett. Az aradi vértanúk öröksége ma is kötelez bennünket. A szabadság csak addig él, amíg van, aki őrzi, aki tiszteli, és aki továbbadja.
– fogalmazott az alpolgármester. Ezt követően Portik Zsolt történelemtanár idézte fel az 1849. október 6-i eseményeket, valamint azok történelmi és erkölcsi üzenetét az utókor számára.
Fotó: Gergely Imre
A megemlékezésen László Dalma Gizella, a Batthyány Ignác Szakközépiskola diákja szavalattal adózott a hősök emlékének, a hangulatot ugyanakkor az Ipartestület Férfikarának előadása tette ünnepélyesebbé. A történelmi visszaemlékezéseket követően Hölgyes Pál-Zsolt római katolikus főesperes-plébános, Mátyás István református-, és Lőrinczi Alpár János unitárius lelkipásztorok osztották meg gondolataikat a jelenlévőkkel. A gyergyószentmiklósi megemlékezés a kegyelet koszorúinak elhelyezésével zárult.
Fotó: Gergely Imre
Fotó: Gergely Imre
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
Készül az új évadra a Figura Stúdió Színház: hat premiert terveznek, miközben tíz korábbi előadás is műsoron marad. A gyergyószentmiklósi társulat az iskolásokat is megcélozza új osztálytermi bérletével, és több fesztiválon is fellép az évad során.
Gombák, gyógynövények, méz, sajtok, vadak és hegyi patakokból kifogható halak, fűszerek, erdei gyümölcsök lesznek a középpontban az augusztus 28–29-én sorra kerülő Erdő Kincsei Fesztiválon Gyergyószentmiklóson.
Várja a gyerekeket és felnőtteket a Mozdulj Gyergyó! négynapos eseménysorozata, amelyen a sportágválasztótól az ökölvíváson, hokin és labdarúgáson át a közösségi programokig számos mozgásforma és kísérőrendezvény kap helyet Gyergyószentmiklóson.
Két maroshévízi férfit azonosítottak és tartóztattak le a rendőrök, miután a gyanú szerint megtámadtak egy taxisofőrt, majd egyikük jogosítvány nélkül elhajtott a taxival. A járművet később egy Maroshévíz határában található erdős területen hagyták.
szóljon hozzá!