Büszkeségekről, nehézségekről szárhegyiesen

– A választásokat megelőző kampánynak velejárója a klikkesedés, a csoportosulás. A választásokat követően mennyi idő múlva érezte úgy, hogy egy csapat van az önkormányzatnál, és annak ön a vezetője?

– A beiktatásomtól kezdve már egybe volt a csapat. Kisebb nézeteltérések voltak az alpolgármester személyét illetően, nem mindenki értett egyet. Én következetesen kitartottam amellett, hogy ő a legalkalmasabb, nem is volt más ajánlat. Így voltak, akik tovább tartózkodtak, de a többség megszavazta. Lényegében csak protestálás volt, mert a megszavazása után mindenki elfogadta Györffy Gábort.

– És mennyi idő kellett önnek, hogy azt érezze: igen, én vagyok ennek a községnek a polgármestere?

– Az még mindig nehéz. Érzem a súlyát, minden nap végzem a feladatot, azzal nincs baj, de sokszor megfeledkezem, hogy polgármester vagyok. Például falunapokkor azon kaptam magam, hogy hordom a székeket, fogadom a színészeket, mint kulturális referens koromban. Akkor kaptam észbe, amikor valaki rám köszönt, hogy jó napot, polgármester úr. Kérem is az embereket, nem kell engem polgármesterezni. Ugyanúgy járok közösségekbe, mint korábban, bemegyek táncházba, focimeccs után a kis kocsmába is egy pohár fröccsre. Nem változtam meg.

– A családjában mennyire változtak meg a viszonyok, az időbeosztások?

– Amíg kulturális referens voltam, más falvakba jártam néptáncoktatóként, megyei tanácsosként is lényegében egész nap nem voltam otthon. Az időbeosztás szempontjából sok minden nem változott, ami a toleranciát illeti, az viszont igen. Korábban nyugodtabb körülmények között dolgoztam, most kicsit másabb az idegállapotom. Sokszor van az, hogy meg kell állni, meg kell nyugodni, és egyre többet kell beszélgetni a családdal. A három gyermekem is sokszor rám szól, hogy apa, ezt nem így kellene megfogalmazni. Én nem hallom magam, és sokszor arrogánsan, idegesen válaszolok egy kérdésre. A gyerekek jelzése jó, megállítanak, és kibeszéljük a problémát. Ugyanez történik a feleségemmel is: sokat kell kommunikáljunk, mert tényleg nagyon kevés az együtt töltött idő. Mi barátok vagyunk a családban. Minden évben, amikor a gyerekek téli vakáción vannak, én szabadságot veszek ki. S ez most is így van. Ilyenkor csak egymásért vagyunk, szánkózunk, sízünk, este párnacsatázunk.

– A kommunikáció fontossága látható az önkormányzat tevékenységében is. Médiában, közösségi oldalon hírt adnak az eseményekről, kiemelik az eredményes szárhegyieket, immár nézhetők a kábeltévén a tanácsülések is...

– Annak idején, amikor Szárhegyen elkezdtek faluújságot készíteni, engem bevontak annak szerkesztésébe. Akkor is úgy képzeltem el, hogy írni kell mindenről, amire büszkék vagyunk, amik sértenek, pártatlanul, mindenről. Érzi zsigerből az ember, mit kell leírni, másokkal megosztani. Lehet, újságírónak születtem, csak nem az lettem. A gyergyószárhegyi önkormányzat honlapjának, felvállalom, az agya én vagyok. Fontos a helyesírás, könyörtelenül kitörölöm a hibáktól hemzsegő hozzászólásokat, ha pozitívak, ha negatívak. Nekem is visszajeleznek, ha hibázok.

– Hogyan fogadja a kritikát Danguly Ervin?

– Nehezen. Ha csak támadnak, és nincs mellette megoldási javaslat, ha nem adnak esélyt a kibeszélésre, akkor nagyon nehezen. Nagyon érzékeny vagyok a rossz szándékra.

– Haragosok kerültek-e a fél év alatt?

– Nem. Sőt, olyan emberekkel kezdünk el tárgyalni, akik kampányban nyilvánosan harcoltak ellenünk. Én tettem feléjük az első lépést. Kezet nyújtottam. Engem valamikor papok tanítottak, és ennek is van egy iskolája. Mert az emberben benne van a vágy: nyertem, akkor most megmutatom nekik. Ilyenkor kell fékezni, és ha tart egy kicsi lelkigyakorlatot az ember, képes lesz az alázatra. Vallásos ember vagyok, hiszek abban, hogy a kapcsolatokra van orvosság. Jó mentoraim is vannak a papság körében. Ilyen volt Ervin atya is, aki egyszer azt mondta nekem, mikor a megmérettetést fontolgattam már évekkel ezelőtt, hogy „neked jó lelked van, csak az a kérdés, mennyire vagy kitatró és erős abban, amit felvállaltál.”

– Hogyan érzi most ön, mennyire erős abban, amit felvállalt?

– Ha sikerül betartsam az alapszabályokat: alázatot gyakorolni, a kritikát elfogadni és építő jellegűvé tenni, akkor erős leszek. Még nem vagyok elég erős.

– Büszkék a szárhegyiek. Mire a legbüszkébb a polgármesterük?

– Az egyik büszkeségem az, hogy sikerült megállítani azt a fajta politikai csatározást, ami végül már személyi sérelmeket okozott. Sikerült újra egy csapattá formálni a tanácstestületet. Arra is büszke vagyok, hogy sikerült közvetlen kapcsolatot kialakítani a civil szervezetekkel. Lényegében most értük el a közösséget. Tudom azt is, hogy nagyon drasztikus változások lesznek a civil szervezetekkel való kapcsolatban, beleértve az egyházat is. Meghívtuk, beszélgettünk, és azt is hangsúlyoztuk, ahogy az önkormányzatnak, úgy nekik is kötelességük beszámolót tartani. Mert közpénzt használnak fel, és a közösségnek joga van tudni, mire költötték. Ez kell ahhoz, hogy a barátság megmaradjon, hogy a szervezet hiteles legyen. Egyébként ha nem lehet látni, mire szolgáltak az adományok, akkor a támogatás meg fog szűnni. Ezt már érezhetik is, például a házszenteléskor gyűjtött egyházadó ma már csak fele, mint ezelőtt öt évvel. A Gyergyói-medencében Szárhegy az egyik legadakozóbb település, de megnézik, mire adnak. Egyetlen civil szervezet sem képzelheti magát magáncégnek. Mi megmutattuk, hogy tudunk nagyvonalúan bánni ezekkel a szervezetekkel, a káposztafesztiválkor soha nem látott támogatást kaptak a Torzsások Turisztikai Egyesülete. Kértük, és azóta is várjuk beszámolójukat.

– A korábbi községvezetés hagyatéka, a kivizsgálások, ellenőrzések nyomása tart-e még?

– Ez a legfájóbb pontunk. Ez az, ami legjobban visszafog. 2006-tól kezdődően vannak olyan ügyek, melyeket vizsgálnak, számvevőszéki, korrupciógyanús, bírósági ügyek ezek. Van ügyvédünk, rengeteg pénzt költünk. Nagyon zavar, hogy nem én követtem el, nem én vagyok a hibás, mégis én vagyok a felelős a megoldásért. Ez a közintézmény-vezetésnek az átka. Visszafog a munkámban, kétségtelen.

– Amikor polgármester lett, ilyen lovat akart-e, álmodott-e magának Danguly Ervin?

– Nem én akartam a lovat, de vállalnom kellett. Még nem úgy néz ki a ló, mint amilyennek elképzeltem. De alakul. Megerősítem az apparátust, és akkor leszek nyugodt, amikor látom, a közösség újra úgy működik, ahogyan régen, hogy összetart. Tudom, szinte idealisztikus az elképzelés, de volt már ilyen, 1997-ben, amikor hazajöttem az iskolából öten, tízen, tizenöten fogtunk neki közösséget építeni, és ragadtak mellénk az emberek, egyre jobb dolgok születtek Szárhegyen. Nem tudom, ugyanazt most el tudom-e érni, de hátha. Ebbe az irányba mutat a polgárőrség, látszik, hogy a tenni akarók nem pártszínek szerint sorakoznak fel egy-egy ügy mellé. Lassan egyáltalán nem fogja érdekelni az embereket, hogy ki milyen pártnak a tagja, az összefogás, a közös munka a lényeg. Bukarestben jártam, kormánytámogatási szerződést írtam alá. Készségesen segítettek a jelenlegi RMDSZ-es parlamenti képviselők is. Egészséges dolognak tartom, ha a segítséggel nem kérkednek a képviselők, mert a kosárban az adófizetők pénze van benne, ezért a méltányosság elve a mérvadó. Így van az, hogy reményeink szerint Szárhegy sem kerül hátrányos helyzetbe attól, hogy nem pártkatona a polgármestere.