
Fotó: Pethő Melánia
Indokolttá vált a gyergyószentmiklósi római katolikus temetőkert bővítése, az eredetileg héthektáros részhez csatolták a nyughelyek végén lévő kéthektárnyi területet. Mind az új, mind pedig a régi részen megváltandó sírhelyekről a Szent Miklós plébániához tartozó temetőgondnokság nyújt felvilágosítást.
2012. szeptember 17., 18:402012. szeptember 17., 18:40
2012. szeptember 17., 18:502012. szeptember 17., 18:50
A végső nyughelyek megváltása mind az új, mind pedig a régi temetőrészen egységes illeték befizetésével történik. A húsz évre fizetendő illeték az egyszemélyes sírhelyek esetében 100, a családi sírhelyek esetében pedig 200 lej, emellett évi 15 lejt kell befizetni a temető gondozásáért, illetve a vízhasználatért – közölte Székely Levente, egyházkerületi jogász. Mint azt mondta, a régi nyughelyek újraváltása máig kellemetlenségeket okoz azon hozzátartozók körében, akik 2005 előtt fizették be az illetéket, és nem értesültek a temető szabályzatának azóta történt módosításairól.
„Az egyháztanács egy korábbi határozata értelmében azoknak, akik 2005 előtt váltották meg a sírhelyet, amikor a temető még a polgármesteri hivatalhoz tartozott, az érvényesség tisztázása végett jelentkezniük kellett volna a plébánián. Az erre megszabott fél év alatt sokan életek a lehetőséggel, de nagyon sokan nem, így még mindig vannak olyan személyek, akik úgy tudják, érvényes az általuk megváltott temetkezési hely. A temetőszabályzat szerint, ha 10 év eltelte után a sírhelyet nem váltották újra, vagy gondozatlan a hant, a plébánia újraértékesítheti azt anélkül, hogy a hozzátartozókat értesítené” – magyarázta Székely. Ismételten arra hívta fel a figyelmet, akik évekkel ezelőtt a polgármesteri hivatal pénztárába, vagy az akkori temetőgondnoksághoz fizették be az illetéket, jelezzék ezt a plébánián. „Nem a plébánia kötelessége, hogy értesítse a hozzátartozókat a díj befizetéséről” – szögezte le.
Az illetékekről szólva azt is elmondta, a 100, illetve a 200 lejes érték jövőtől valószínű, hogy növekedni fog, az új árakat az egyháztanács temetőbizottsága szabja majd meg. „Más városokban jóval magasabbak ezek az illetékek, másrészt pedig a temető gondozásához is anyagi alapok kellenek” – indokolja a tervezett áremelést Székely. A kivitelezésre váró elképzelések között a temető digitális térképének elkészítését/kihelyezését említette. Mint mondta, a számítógépes adatbázis már elkészült, a következőkben a temető bejáratához szerelik fel a sírok elhelyezéséről pontos információt nyújtó térképet, ami sok esetben segíthet egy-egy hant megtalálásánál.
Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.
Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.
Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
szóljon hozzá!