Böjte Csaba: olyan könnyen elengedjük egymást

Családról, a szülői örömökről beszélt Böjte Csaba testvér Alfaluban, ahol a Nők a Nőkért Szövetség szervezésében anyáknapi előadást tartottak kedden. Ugyanakkor a ferences szerzetes példaként hozta fel Boldog Apor Vilmos, az egyetlen boldoggá avatott székely vértanú életét. A székely szent ereklyéjéhez járulhattak a jelenlevők, segítségét kérve problémáikhoz.

Csata Beáta

2012. május 09., 17:492012. május 09., 17:49

2012. május 09., 18:162012. május 09., 18:16


Az alfalvi római katolikus templom padjai megteltek érdeklődőkkel, akik kíváncsian szívták magukba Böjte atya buzdító szavait. Az előadást Böjte Csaba Alfaluban működő csoportjának rövid énekes-verses összeállítása indította, majd a 94 éves Antal atya Apor Vilmosról írt, 900 soros verséből adott ízelítőt a jelenlevőknek.

„A durva, erőszakos világban nem tért le a szeretet útjáról”

Böjte Csaba ismertette a nők és gyermekek védelmezőjének, Apor Vilmosnak az életét. „Székely legény volt, Háromszékről származott, az édesapja Segesváron volt főispán” – kezdte a székely vértanú bemutatását a ferences szervezetes. Édesapjuk korán meghalt, három testvérével árvák maradtak – folytatta. Később teológiát végzett, le is doktorált. 1915-ben, a világháború idején szentelték pappá, rögtön egy vonatra került, hogy vigasztalja a sebesülteket, engedje utolsó útjukra a haldoklókat. 1918-ban Gyulán lett plébános, ahol az ő közbenjárására 40 férfit hazaengedtek a fogságból. Hadiárváknak gyűjtött, rendszeresen támogatta a magukra hagyottakat. 1941-ben nevezték ki püspöknek. Azokban az időkben veszélyes volt ilyen tisztséget betölteni, de vállalta, egyetlen kérése volt: saját plébániáján szenteljék fel. „A durva, erőszakos világban nem tért le a szeretet útjáról”– hangsúlyozta Csaba testvér. A katonák elől több száz emberrel a pincébe menekülő püspököt 1945-ben lelőtték. Több helyen is megsebesült, mert nem hagyta, hogy a katonák elvigyék a rejtőzködő asszonyokat. „Szembement a katonákkal, tette, amit egy igazi férfinak tennie kell” – emelte ki Böjte Csaba. Megjegyezte: sokan nem tudnak róla, mert a kommunista rendszerben megtettek mindent, hogy még az emlékét is föld alá temessék. A háború során a templom kriptájába temették, a hívek értékes vörös márványból sírhelyet alakítottak ki a Győri Székesegyház alagsorában. 1986-ban második temetésére is sor került.


„Mások családjáért Apor Vilmos az életét áldozta, vajon mi saját családunkért mire vagyunk képesek?”– tette fel a kérdést Csaba testvér. Megemlítette: mostanában egyre többször hangoztatják, hogy az utóbbi 10 év alatt 12 százalékkal lettünk kevesebben Erdélyben. „Olyan könnyen elengedjük egymást”– mondta. Történettel példázta, hogy nem azért kell imádkoznunk, hogy fiataljaink külföldön kapjanak munkát, hanem azért, hogy itthon maradjanak. „A mai világban nem orosz katonák választanak szét, de a gonosz léleknek van más módja rá” – tette hozzá.

A legtöbb ember a test kívánalmából válik szülővé, Szent Józsefet megkérte a Mennyei Atya, hogy vállalja Jézust. „Józsefi értelemben érzem magam apának, úgy érzem, Isten megkért, hogy árva gyerekeket fogadjak be”– magyarázta. Így ő is szülő lehetett. Szerinte nagyobb öröm nincs, mint odaülni az asztalfőre, látni növekedni a gyermekeket, gondoskodni róluk. „Jó dolog szülőnek lenni, egymásért kiállni. Apor Vilmos oda tudta adni az életét, tanuljunk tőle, hisz példaképet állított a székelyek elé”– hangsúlyozta. Az ünnepség keretében a jelenlevők egymás kezét megfogva imádkozták el a Miatyánkot, Böjte Csaba biztatására „fogadjuk meg, nem engedjük el egymás kezét, hisz egy nép, egy család vagyunk”.


A közös imádkozás után a helyi iskola IV. A osztályos diákjai furulyáztak, miközben mindenki megérinthette Boldog Apor Vilmos ereklyéjét, kérve segítségét kívánságuk, problémájuk megoldásához.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 15., csütörtök

Gálaműsorral ünneplik Ditróban a Magyar Kultúra Napját

Idén is ünnepi gálaműsorral köszöntik a Magyar Kultúra Napját a Gyergyói-medencében. Az eseménynek ezúttal a ditrói Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Ház ad otthont január 18-án, vasárnap 18 órától.

Gálaműsorral ünneplik Ditróban a Magyar Kultúra Napját
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson

Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson
2026. január 10., szombat

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?

Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?
2026. január 07., szerda

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve

Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve
Hirdetés
2026. január 07., szerda

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok

Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok
2026. január 06., kedd

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson

A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson
2026. január 04., vasárnap

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak

Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak
Hirdetés
2026. január 03., szombat

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve

Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve
2026. január 01., csütörtök

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje

Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje
2025. december 31., szerda

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel

Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel
Hirdetés