Bárki lehet angyala a Baróti családnak

Szoros a kötelék a négytagú Baróti család tagjai között, itt talán nagyobb az egymásra figyelés, mint sok más családban. Hosszú évek óta szövődik a szeretetháló, a kisebbik fiú, a jelenleg 16 éves Zoltán betegsége erősítette meg ennek szálait. A fiúról már magzatkorában kiderült, hogy csigolyakinövése van, féléves korában pedig, amikor a kinövés eltávolításáért műtötték, az orvosok megállapították: vízfejűség alakult ki a csecsemőben. Újabb műtét és kezelések sorozata következett, ezzel együtt pedig elkezdődött a család kálváriája.

Az ördögi körből máig sem sikerült kilábalni

„Zoltánnal havonta jártunk orvoshoz Marosvásárhelyre,12 éves koráig pedig gyógytornára is rendszeresen oda vittük. Bizonyos összeg ellenében tanulhattuk meg, hogy itthon milyen gyakorlatokat kell végezzünk, amikkel segítjük a gyermek fejlődését. Közben egy, az agy fejlődését elősegítő gyógyszert is felírtak, amit gyógyszertárban nem lehetett kapni, egy bizonyos kereskedelmi hálózat termékeként, kizárólag annak ügynökeitől tudtuk beszerezni. Akkor olyan árban volt, hogy az én és a férjem egyhavi fizetése ment rá a háromhavi adagra. Az utazások, az orvosok, a gyógyszer miatt lassan mínuszba került a családi kassza, s ezt csak tovább terhelték a kölcsönök, amikre rá voltunk kényszerülve. Semmilyen szervezethez nem tudtunk segítségért fordulni, mert hivatalosan nem tudtuk elszámolni sem a kezelésekért fizetett csúszópénzeket, sem a gyógyszert. Bankokhoz fordultunk hitelért, egy idő után viszont a kevés jövedelmünk nem engedte meg újabb hitel felvételét. Közben már javában benne voltunk egy ördögi körben: kölcsönök, kamatok, újabb kölcsönök...” – mesél a családanya a nehéz időkről. Mint mondta, férjének sikerült idénymunkát vállalni külföldön, keresete segített helyzetükön, de nem tudtak véglegesen kilábalni az adósságokból. A családfő, János jelenleg munkásként dolgozik a helyi textilipari vállalatnál, Katalin egyes fokozatú mozgássérült fia gondozójaként alkalmazott a polgármesteri hivatalnál.

„Amíg lehet, próbáljuk fejleszteni”

A méregdrága gyógyszerekről időközben lemondtak. Nem a pénzhiány miatt tették, hanem mert a szülők úgy tapasztalták, nemhogy javulást, inkább hanyatlást idéz elő fiuk állapotában. Nemcsak a gyógykészítményt, de minden más olyan „segítséget” elutasítottak, amiről úgy gondolták, akadályozná gyermekük fejlődését. „Paralizálódnak a végtagok, s hogy ne bénuljanak le teljesen, folyamatosan mozgásban kell tartani. Tolószékre kaptunk felajánlást, de nem fogadtuk el. Igyekszünk olyan szerkezeteket beszerezni, amik fejlesztik Zoltán mozgását. Még növekedésben van, amíg csak lehet, próbáljuk fejleszteni” – mondja az édesanya. Elmesélte, hogy a fiút nyolcadik osztályos koráig úgy „kísérték” iskolába, hogy a pótkerekekkel felszerelt biciklin támogatták, a lábait a pedálhoz kötötték. „Ezzel tartottuk mozgásban a lábát” – magyarázza Katalin.

Érzékeltetve a korábbi és jelenlegi helyzetet az édesanya elmondta, hogy az első műtét után Zoltán életben maradásához egyszázaléknyi esélyt jósoltak az orvosok, ehhez képest megtanult mászva közlekedni, 14 éves korában elhagyhatták a pelenkázást, tavaly nyár óta pedig két-három lépést is képes megtenni segítség nélkül. Reggelente maga veti be az ágyát, rendet tesz íróasztalában, és édesanyjának is segít a takarításban. Jól tanul. Jelenleg tizedikes a Salamon Ernő Gimnázium társadalomtudományok osztályában. Kilencedikes korától házhoz járnak a tanárai, s hogy – mint korábban – nem fárasztja ki az osztályteremben való folyamatos ülés, nagyobb odaadással képes végezni feladatait. „Nem tudom, hogy betegsége jelenlegi stádiumából mi hozható ki, de amit lehet, mindent megpróbálunk” – szögezte le az édesanya.

A beszélgetésbe Zoltán is bekapcsolódott, kitűnő humorérzékkel mesélt mindennapjairól. A jövőjére vonatkozó kérdésre annyit válaszolt: „Hogy mi leszek, ha nagy leszek, még nem tudom, abban viszont biztos vagyok, hogy amikor ott lesz az idő, megjön az ötlet is”.

Nagyobbik fiuk boldogulását is segítik

A Baróti házaspár nagyobbik gyermeke, Arnold idéntől egyetemista. Az édesanya elmondása szerint a fiú már pici korában elhatározta, hogy programozó lesz, s úgy tűnik, mindent megtesz, hogy ez ne csak álom maradjon. „Öntudatosan halad a célja felé. Nagyon szeretnénk, ha el is érné ezt” – mondja Katalin, „persze ehhez a család segítsége is kell” – teszi hozzá. Lassan elfogy a ballagásra kapott ajándékpénz, amiből Arnold fenntartja magát Marosvásárhelyen, és a szülők egyelőre nem tudják, hogy miből teremtik elő a szükséges többit. Az édesanya állítja, nagyobbik fiának nem teher, hogy belátó kell legyen, „nem az én érdemem, nem így neveltem, ő így született, szív-lélek embernek”. „Hálás vagyok a jó Istennek, hogy ilyen gyermekekkel áldott meg, és azért is, hogy az anyagiak miatt keletkezett vitákban családunk szerető család tudott maradni” – fogalmaz Katalin.

Barótiék ezúton is köszönetüket fejezik ki mindenkinek, aki eddig segítette őket, és előre is hálásak azoknak, akik támogatni fogják a főzőversenyen. Állítják, nekik a 10 lej is hatalmas segítség, de ha több gyűlne össze, Zoltán további fejlesztésére fordítanák. A fürdőszobát szeretnék úgy átalakítani, hogy a súlyosan mozgássérült fiatal egyedül is tudja használni.