Az önkormányzatok nagy menetelése az autonómiáért

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Százötvenhárom önkormányzattól várják azt, hogy megszavazza az SZNT által javasolt „autonómiapárti határozatot”, huszonhét településen már meg is történt ez.

Gergely Imre

2014. augusztus 10., 21:382014. augusztus 10., 21:38

2014. augusztus 10., 21:462014. augusztus 10., 21:46

Az  EMI-táborban szombaton, az Autonómia-napon Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke osztotta meg nézeteit Az autonómiatörekvés állomásai 2014-ben címszóval.

Meg kell mutatni a székely akaratot

Ahogy az EMI-tábor, úgy az SZNT is tízéves múltra tekinthet vissza, és számos jelentős lépés után most egy újabb nagy lépésnél tartunk az autonómia-küzdelemben – mondta Izsák Balázs elnök, ismertetve a tíz év fontosabb állomásait. Most, a tavaly őszi Székelyek Nagy Menetelése után az „önkormányzatok nagy menetelése” zajlik. A székelyföldi önkormányzatokon a sor, hogy előterjesszenek és elfogadjanak egy olyan határozatot, amelyben kinyilvánítják, egy régióba, Székelyföldhöz kívánnak tartozni. Ez önmagában még nem lenne túl nehéz, s az eddigi huszonhét mellett a közeljövőben még számos helyi tanács meg is fogja ezt szavazni. Ezt a határozatot elküldik számos nemzetközi intézménynek, felhívva a figyelmet az autonómia-törekvésre. A határozat elfogadása után bírósági eljárások következni, hiszen a prefektusok várhatóan közigazgatási bíróságon fogják megtámadni a határozatokat, mint alkotmányelleneseket. Azonban minderről az ENSZ és az unió is értesítve lesz, s értesülnek arról, hogy létezik egy székely akarat, és ezt semmiféle bíróság nem semmisítheti meg. A közösségnek pedig szolidaritást kell vállalnia a bíróságra citált önkormányzatokkal – fogalmazott az SZNT-elnök.

Közvitára kerül az MPP-RMDSZ autonómiastatútum

Elkészült, és a napokban nyilvánosságra kerül az MPP és az RMDSZ közös munkacsoportja által összeállított autonómiastatútum – jelentette be Biró Zsolt MPP-elnök. Részleteiben nem ismertette, de annyit megtudhattunk, hogy az SZNT által elkészített szövegre alapul. A következőkben a két párt szervezetei elfogadják a tervezetet, majd közvitára kerül sor ezzel kapcsolatban, ezután alakul ki a tervezet végső szövege, amit a parlamentbe is be lehet nyújtani. A tervezet elkészítéséről az EP-választás kapcsán kötött együttműködés feltételeként egyeztek meg – mondta el Biró. Kifejtette: a közvita azért is fontos, hogy tudatosodjon: az autonómiastatútum nem az MPP-é, nem az RMDSZ-é és nem az SZNT-é, hanem az egész székelyföldi közösségé, a lehető legszélesebb támogatást élvezi. Megjegyezte: az autonómia elfogadtatását nem a magyarság hatszázalékos parlamenti képviselete fogja elérni, hanem eljön az a nemzetközi politikai konstelláció, az a pillanat, amikor ezt el lehet érni.

Toró T. Tibor, az EMNP elnök szerint az MPP-RMDSZ stratégiai megállapodás nem helyes, az MPP-nek a helye a Néppárt mellett, az „autonomista oldalon” van. Muszáj együttműködniük az autonómia-pártiaknak, éppen azért, hogy azok se tehessenek mást, akik nem autonomisták, minthogy felsorakoznak kezdeményezéseik mögött, s támogatják azokat. A nem autonomistákat bele kell kényszeríteni ebbe – mondta Toró.  Az EMNP elnöke szerint az MPP-vel minél hamarabb meg kell egyezniük az együttműködésről, hogy ennek eredménye már a 2016-os választásokon jelentkezzen.

Biró Zsolt elmondta, számukra sem az asszimilációs romániai politikát képviselő Ponta, sem az ellenzék valószínű jelöltje, Klaus Johannis, „az asszimilációs politika végterméke” nem szimpatikus. A MPP ötpontos alkotmánymódosító javaslatot fog elküldeni mindegyik jelöltnek, amiből az is kiderül, az illető hogyan viszonyul az autonómiához. Azt fogja támogatni, amelyik ehhez leginkább pozitívan viszonyul.

Felvetődött: az autonómia-kerekasztaltól hiányzott egy személy, az RMDSZ képviselőjelöltje – pedig az RMDSZ is kapott meghívást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 11., csütörtök

Tucatnyi román állampolgár kéri a konzuli segítséget utazási okmányok kiállításához

Eddig huszonegy Észak-Írországban élő ember kért konzuli segítséget a román hatóságoktól utazási okmányok kiállításához a belfasti zavargások miatt – közölték csütörtökön külügyminisztériumi források.

Tucatnyi román állampolgár kéri a konzuli segítséget utazási okmányok kiállításához
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Román állampolgárok is kárt szenvedtek a Belfastban kitört erőszakos zavargások nyomán

A román külügyminisztérium tájékoztatása szerint az edinburgh-i román konzuli hivatal képviselői kapcsolatban állnak három román állampolgárságú családdal, amelyek otthonát megrongálták az éjszakai események közben.

Román állampolgárok is kárt szenvedtek a Belfastban kitört erőszakos zavargások nyomán
2026. június 09., kedd

Új légitársaság került fel az uniós tiltólistára

Az Európai Bizottság frissítette a légiközlekedés biztonságával összefüggésben azon légitársaságokat felsoroló listáját, amelyekre működési tilalom vagy működési korlátozás vonatkozik az Európai Unió légterében.

Új légitársaság került fel az uniós tiltólistára
2026. június 09., kedd

A csapat kijutott a vébére, az ország viszont súlyos ebolajárvánnyal küzd

További 16,5 millió eurós uniós támogatást jelentett be az afrikai ebolajárvány megfékezésére Hadja Lahbib, az Európai Bizottság válságkezelésért felelős tagja Brüsszelben kedden.

A csapat kijutott a vébére, az ország viszont súlyos ebolajárvánnyal küzd
Hirdetés
2026. június 03., szerda

NATO-főtitkár Kijevben: Oroszország semmi jelét nem adja annak, hogy le akarná állítani a háborút

Oroszország semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kijevben.

NATO-főtitkár Kijevben: Oroszország semmi jelét nem adja annak, hogy le akarná állítani a háborút
2026. június 02., kedd

Kárpát-medencétől Ausztráliáig – ezt a térképet érdemes megnézni

Székelyföldről a világ másik pontjára jutott családokat is tartalmaz egy érdekes térkép. Az ausztráliai Melbourne-ből érkezett hír szerkesztőségünkhöz egy különleges diaszpórakezdeményezésről, amely a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódik.

Kárpát-medencétől Ausztráliáig – ezt a térképet érdemes megnézni
2026. június 02., kedd

Választ ígér Oroszország Románia „barátságtalan lépésére”

Románia válaszlépésre számíthat, miután a konstancai orosz főkonzulátus bezárásáról döntött – nyilatkozta hétfőn az orosz külügyminisztérium sajtószóvivője, Marija Zaharova.

Választ ígér Oroszország Románia „barátságtalan lépésére”
Hirdetés
2026. május 30., szombat

„Lerángatták a nyakamból a zászlót, majd fel is gyújtották azt mindenki szeme láttára”

Középiskolai ballagó diákok magyar zászlót égettek Szabadka központjában pénteken – közölte az egyik szemtanú vallomását a Szabad Magyar Szó vajdasági hírportál.

„Lerángatták a nyakamból a zászlót, majd fel is gyújtották azt mindenki szeme láttára”
2026. május 21., csütörtök

Kiemelték a 25 éves román lány holttestét a Németországban összedőlt épület romjai alól

Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.

Kiemelték a 25 éves román lány holttestét a Németországban összedőlt épület romjai alól
2026. május 21., csütörtök

A román sajtónak is üzentek a Németországban romok alá szorult román állampolgárok ügyében

A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.

A román sajtónak is üzentek a Németországban romok alá szorult román állampolgárok ügyében
Hirdetés