Az iroda megnyílt, jöhetnek a kalandvágyó vendégek

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Gyergyószentmiklós – Erdély kalandfővárosa: ezzel a jelmondattal kíván felkerülni a város a turisztikai ügynökségek kínálatába, így akar idegenforgalmi célponttá válni. Ez a három szó szerepel a főtéren csütörtökön megnyílt turisztikai iroda kirakatának üvegén is. A város a turizmusban látja a kitörés, a fejlődés lehetőségét.

Gergely Imre

2012. március 30., 08:442012. március 30., 08:44

2012. április 05., 17:582012. április 05., 17:58

Gyergyószentmiklós nemrégiben saját bemutatkozó standdal jelent meg a budapesti és a bukaresti turisztikai vásárokon. A jelmondat, és a medvés – kalandra való felhívás mindkét helyszínen osztatlan sikert aratott. A „kalandfőváros” szlogen pontosan jelzi, hogy a város és környéke milyen jellegű kikapcsolódást, élményt tud biztosítani az idelátogatóknak.

„Némi túlzással elmondható, hogy itt éppen csak tengerpart nem létezik, de ezen kívül csaknem minden természeti adottság adott ahhoz, hogy virágzó turistacélpont legyen” – fogalmazott Tatár Attila, az újonnan megnyílt iroda vezetője. Sziklamászástól barlangászásig, gyalogos, vagy lovaglótúrákig számos kaland várja az embereket.

„A kalandfőváros szó egy keret, amit most kell megtölteni tartalommal” – mondta Tatár. Nem elég ugyanis, ha egy prospektus elmondja, hogy itt lehetőség van medvéket látni élőben, ha nincs megszervezve az, hogy az idelátogató biztonságban kijusson a helyszínre, és nagy valószínűséggel garantálható is legyen, hogy a medve valóban megmutatkozik a leshely közelében.

Az irodának ebben lesz nagy szerepe, azaz összehangolni a városban és környékén működő kaland- és ökoturizmussal foglalkozó vállalkozások tevékenységét, hogy a vendégek lehetőleg minél több időt töltsenek el Gyergyószentmiklóson, ezalatt jól érezzék magukat, és a későbbiekben is visszatérjenek.
Tatár Attila kérdésünkre elmondta: a turisztikai vásárokon számos ügynökségnek felkeltette a figyelmét a gyergyószentmiklósiak bemutatkozása, de konkrét programcsomag-kínálatokat várnak. Két-három napos, egyhetes csomagokat kell összeállítaniuk, mindabból, ami itt a környéken kikapcsolódási és kaland lehetőségeket nyújt, természetesen szálláslehetőségek és konkrét árak feltüntetésével. Éppen ezért már elkezdődött a környék vendégfogadóinak, szállodáinak, vendéglőinak és egyéb létesítményeinek felleltározása is, az irodában már közel ötven ilyen szórólapot tudnak megmutatni az érdeklődőknek. Ezt most tovább szeretnék bővíteni.

„A Gyilkos-tóról hallottak, de Gyergyószentmiklósról azt sem tudják, hogy létezik” – mondta el a turisztikai vásárokon szerzett tapasztalatát Mezei János polgármester a turisztikai iroda megnyitóján. „Az önkormányzat, a Dancurás hegyimentő csapat és a BBTE kihelyezett tagozat által létrehozott iroda célja hogy ismertté tegye Erdély egyik legszebb városát” – fogalmazott a polgármester, aki szerint Gyergyószentmiklósnak nem az iparban, hanem a turizmusban kell megtalálnia a fejlődési lehetőségeket, a jövőjét. Az irodamegnyitón jelen volt számos idegenforgalomban érdekelt vállalkozó, és civil szervezetek képviselői is, akik szintén komoly reményeket fűznek a turisztikai információs pont elindulásához.

Az előjelek biztatóak: alig egy fél órával a szalagvágás után egy magyarországi turista tért be és feliratkozott egy medvenéző túrára.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban

Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben

Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben
2026. szeptember 24., csütörtök

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek

Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek
2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés