A nyolcadikosok 67,59 százaléka ért el ötös feletti átlagot az országos felmérés vizsgáin Hargita megyében. Ez közel 6 százalékponttal alacsonyabb, mint a tavalyi arány.
2016. július 01., 19:162016. július 01., 19:16
A kisérettséginek is nevezett abszolváló vizsgára 2774 diák iratkozott be a megyéből, végül 2712-en jelentek meg mindhárom próbán. Összesen 1833 tanuló ért el ötös feletti átlagot, vagyis a vizsgázok 67,59 százaléka teljesítette sikeresen a megmérettetést – számolt be lapunknak Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő.
A legtöbb ötös feletti jegyet magyarból érték el a vizsgázók, az átmenési arány itt 87,94 százalékos. Matematikából a vizsgázók 58,52 százaléka ért el ötös feletti eredményt, románból pedig 51,45 százalék – tudtuk meg a főtanfelügyelőtől. Az idei átmenési arány romlott az elmúlt évihez képest, tavaly ugyanis magyarból 93,43, matematikából 68,73, románból pedig 58,75 százalékos volt. Összesítve 2015 nyarán a nyolcadikosok 73,55 százaléka ért el ötös feletti átlagot Hargita megyében.
Noha az országos felmérésen gyakorlatilag nem lehet megbukni, hisz minden elért jegyet beleszámolnak a vizsgaeredménybe – a három vizsga átlagába –, ez a média mégis fontos, mert ez adja a középiskolai felvételi jegy háromnegyedét. A felvételi jegyet az országos felmérés eredményéből és az öt-nyolc osztály átlagából számolják ki, előbbi 75 százalékban, utóbbi 25 százalékban számít. A jegyükkel elégedetlen diákok péntek este nyolcig nyújthattak be óvást. Az újrajavítások után a végleges eredményeket július 5-én teszik közzé.
Továbbra is várják az adományokat a gyergyószentmiklósi Békény utcai alszegi csengettyű modernizálására. A becslés szerint tízezer lejre van szükség ahhoz, hogy a kis harangot már a jövő évi húsvéti ünnepek idején automata rendszer szólaltassa meg.
Majdnem pontosan ugyanannyi adomány érkezett az ötödik Fuss Neki! Gyergyó közösségi adománygyűjtő mozgalomban, mint tavaly: a szervezetek összesen 244 826 lej támogatást kaptak. Ez a kitűzött célösszegnek mintegy fele.
Várják a népzene és a népi tánc kedvelőit, valamint azokat is, akik még nem tudnak táncolni, a gyergyószentmiklósi Őszi Táncházba, ahol pénteken gyerekeknek és felnőtteknek is szerveznek programot.
Több mint háromszáz munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely–Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu–Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Jövő héten elkezdik Gyergyószéken a lakossági hulladékgazdálkodási szerződések megkötését. A szolgáltató elsőként Gyergyószentmiklóson kezdi meg a munkát, majd a környező településeken is sorra kerülnek a háztartások.
Halad a gyergyóújfalvi gázberuházás, de a finanszírozási gondok miatt nem biztos, hogy jövőre be tudják fejezni. A 38 kilométeres hálózatból már 27 kilométer elkészült, miközben a költségek több mint 40 százalékkal emelkedtek.
Az aradi vértanúk emléknapján, október 6-án a gyergyószentmiklósi római katolikus temetőben emlékeztek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mártírjaira.
Harmincéves a gyergyószentmiklósi Esély Alapítvány, amely mozgáskorlátozott gyerekek fejlesztésével foglalkozik. A három évtizedben voltak örömteli és szomorú pillanatok is, amire visszatekinthetnek az Esély bálon és a többi évfordulós eseményen.
Hétfőtől lehet benyújtani a fűtéstámogatásra vonatkozó kérelmeket Gyergyószentmiklóson. A jogosultsági feltételek nem módosultak tavaly óta, a változás csupán annyi, hogy ezután a támogatás nem készpénzben vehető át, hanem bankkártyára utalják.
Sokan érdeklődnek a pár hete bejelentett a gondosóraprogram iránt Gyergyószentmiklóson, tizenegy készülék el is jutott már az első igénylőkhöz. Továbbra is várják azok jelentkezését, akik számára biztonságot jelenthet a szolgáltatás.
szóljon hozzá!