Az ecset és az élet szerelmese

A Sövér Elek Alapítvány szervezett ünnepséget az Alfaluban csak Balázs Jóskaként emlegetett képzőművész, tanár, közösségszervező, a csíksomlyói búcsúra a keresztalját verbuváló és vezető 60. születésnapjára.  Az alapítvány elnöke, Gál Mihály is meglepődött: terve mekkorára duzzadt, hisz hatvan, az ünnepelt által készített portrét akart kiállítani az alkalomra magángyűjteményekből, ehhez képest százhúsz alkotás díszítette a falakat. Egy kis szórólapot is tervezett Balázs József pár festményével, ebből pedig egy tekintélyes művészalbum sikeredett száztíz alkotással, A lélek tükrei címmel. Ráadásul egy családias ünnepet gondolt ki, ahol a 60 éves falustárs tisztelői vesznek részt, ehhez képest telt háznyian jöttek köszönteni, az alfalvi hagyományőrző citerások és énekesek mellett Balázs József kedvenceivel lépett fel a gyergyószentmiklósi Domokos Pál Péter Női Dalkör. „A hám éri a lovakat” – hajtogatta Balázs József, hol nevetve, hol pedig könnyeivel küszködve.

Örömszaporítás jókívánság gyanánt

Gyergyóalfalu huszonkilenc képzőművésszel büszkélkedhet. Egyikük az ünnepelt, akit a rendezvényszervező így köszöntött: „Isten fizesse meg Balázs Jóskának, hogy a Kárpát-medence szellemi szérűjében nagyot alkotott”. Leopold Anna a női dalkör nevében a festőművész másik erényét emelte ki: „a múlt rendszerben, amikor sokan nem merték volna felvenni a székely ruhát, ő száz székely ruhás gyermekkel énekeltette el a Rabszolgák kórusát”. Mint mondta, ott volt a dalkör születésekor is, biztatta a dalnokokat, rendezvényeiken drukkolt nekik, fellépéseikről mindig véleményt mondott. „Az öröm, amit környezetének szerzett, százszorozva szálljon vissza rá!” – hangzott el a jókívánság.

A gyökerek példaképe

Márton Árpád Csíkszeredából vonattal érkezett, hogy barátjával ünnepeljen. A képzőművész, akit Balázs József – Sövér Elek mellett – mesterének tekint, a portréfestés szépségére, ugyanakkor nehézségére világított rá. Mert aki portrét fest, be kell álljon az ember mögé, és ugyanakkor tükröt kell tartson: a műben művész és modellje egyaránt megjelenik. Az Alfaluból elszármazott Márton Árpád elmondta, számára Balázs József példakép, a gyökerei miatt. „Mi visszük szerteszét a nagyvilágban Alfalu hírét, de ő itt maradt, itthon maradt. Azt kívánom: üsse tovább a cüvekeket szülőfalujában!”

Közkatona és vezéregyéniség

Nagy Miklós Kund művészeti író bevallotta: valahányszor Alfaluba jön, mindig meglepik a helybéliek, hogy mennyire meg tudja becsülni ez a közösség jeles fiait. Van, akit megbecsülni, hisz itt számos ember él, „aki igyekszik, hogy valamilyen módon hozzáadja magát a világhoz”. A méltató a portréfestést, mint a festészet egyik próbakövét említette: „Embert ábrázolni nagy dolog. Az emberről igazat mondani, nem csak a valót, még nagyobb dolog”. A modellek és festő e kiállítás révén egykori önmagával találkozhat; kordokumentummá váltak a képzőművészeti alkotások, a hely szellemét örökítve meg. Kiemelte Balázs József önarcképét, melyet katonakorában készített, ezáltal jellemezve az ünnepeltet: „Közkatona ő, ugyanakkor vezéregyéniség”.

Aki nemcsak hiszi, látja is a Boldogasszonyt

A községvezető, Gáll Szabolcs polgármester a sokoldalú embert méltatta, akinek gondolatvitele, életmódja összeforrott szülőfalujával. Arcélei közül rámutatott a lószerető emberre, a pünkösdi búcsúra Alfalu népét vezetőre – aki a pünkösdi virradatban nemcsak hiszi, hanem látja is a népünket védelmező Boldogasszonyt –, a közösségszervezőre, a tanárra, „az ecset és az élet szerelmesére”. A felsorolást Moldován József parlamenti képviselő kerekítette ki. Szerinte Balázs József egy forradalmár, aki nem alkuszik meg, ha értékteremtésről van szó”.

Lámpás a kunyhóban

„Dicsértessék a Jézus Krisztus!” – köszöntötte ünneplőit Balázs József. „Nekem nem illik most beszélni, azért raktam fel a képeket, hogy szóljanak helyettem. Én csak hálát adni állok ide.” Sorban hangzottak el azok nevei, akik az ünnepség létrejöttéhez hozzájárultak, s mint mondta, akiknek nevét kifelejti a felsorolásból, azoknak még inkább köszöni munkájukat.

„Kicsit nagyra sikerült ez az ünnep. Pistu szomszédom jut eszembe róla: amikor a lovaimnak új hámot vettem, átnézett a kerítésen, s látta, igen szép hámokra tettem szert. Mondta is: szomszéd, a hámok érik a lovakat. Ez nálunkfelé azt jelenti, nehogy a hám a lovaknál értékesebb legyen. Hát így jártak most az én ünneplésemmel, lehet, nálam értékesebb hámot adtak” – nevettette meg az összegyűlteket, majd komolyra fordította a szót: „A Koránban az olvasható: ha nem lehetsz csillag az égen, akkor legyél lámpás a kunyhóban. Én sosem kerestem az utat, hogy világhírű legyek, nem akartam újítani a képzőművészetben. Azt csináltam, amiről úgy éreztem, hogy tőlem ez telik. Ragaszkodtam a földhöz, amin állok, s amelyből vétettem. Az ünnep nemcsak rólam szól, azé a közönségé, amelynek tagjai közül néhányat megfestettem. Nem vagyok én méltó az ünneplésre, annál inkább a hagyomány: Sövér Elek, Márton Árpád és a többi alfalvi képzőművész érdemel köszönetet, hogy olyan tekintélyt adtak a festészetnek, hogy ez a közösség befogadta, fel tudtak nevelni egy olyan nemzedéket, amelyik művészetpártoló. Gratulálok az én közösségemnek, hogy önmagunkat ilyen magasra tudtuk emelni. Ezen az ünnepen egyetlenegy bánatom van, de az a legnagyobb: a hatvan év alatt igen sok öregember halt meg Alfaluban, akiket nagyon jó lett volna megfesteni. Lelkiismeret-furdalást érzek emiatt magamban. Úgy tudnék hálát adni életemért és mindenért, ha megfesthetném az egész falut. Ennek módját kell választ keresnem további művészetem során: hogy lehet olyant alkotni, hogy benne legyen az egész falu.”

Tükör és köszönet

Az ünnepségszervezők kínáltak alternatívát addig is, míg Balázs József az összes alfalvi ember portréját megfesti. A képek között volt egy tükör is. Bárki beletekinthetett, hogy meglássa önarcképét, elgondolkodjon, az igazat látja-e benne, vagy csak a valót.

Ugyanakkor gazdája került a Balázs József által frissen festett Márton Áron-portrénak is. A tombolatárggyal egy céljuk volt a szervezőknek, hogy eladásából kipótolják a művészalbum nyomtatási költségeit. Gál Mihály fejében született meg a gondolat, és a sorsoláson szintén Gál Mihály tomboláját húzták ki. Így a születésnap szervezője a köszönetek mellett olyan alkotással lett gazdagabb, melyről korábban kijelentette: „egy ilyen festmény minden polgári ház dicsőségére válna”.