Az „együttműködés évéről” beszéltek Csomafalván

Az együttműködés évének nevezték a 2015-ös esztendőt Csomafalván, és erről számoltak be az elöljárók a vasárnapi lakossági fórumon. Nyugodt volt a légkör.

2016. február 21., 21:222016. február 21., 21:22

Márton László Szilárd polgármester beszámolójából megtudhattuk, 2015-ben zárult több uniós forrásból, illetve megyei támogatásból elindított projekt, így a multifunkcionális egészségközpont kialakítása, az önkéntes tűzoltóknak védőruhák beszerzése, gyümölcsfeldolgozó közösségi konyha létesítése, az iskolaépületek felújítása, a háztartások rácsatlakoztatása az új vízhálózatra, középületek fűtéséhez új kazán vásárlása, a villanyhálózat bővítése az Akadán utcában. 

A tavalyi költségvetésre térve kiderült, az összbevétel több mint 9 millió 250 ezer lej volt, a kiadás pedig meghaladta 8 és félmillió lejt. Ami a lakossági tartozást illeti, 171 453 lejjel magánszemélyek, 232 323 lejjel jogi személyek adósok. Amint elhangzott, ha törlesztenék e tartozást, az elegendő lenne akár 46 ezer négyzetméternyi út javítására, vagy 6 évig lehetne a közvilágítást biztosítani belőle, de 3,3 km járda is épülhetne az összegből.

2016-os év költségvetése szegényesebb, hiszen kifutottak a pályázatok, és az idei év a pályázati leadások időszaka, így 6 373 800 lej szerepel a bevételnél és 7 095 560 lej a kiadásnál, a különbséget a 2015-ből maradt költségtöbblet fedezi – hallhattuk. Az idei tervek között szerepel pályázatok leadása a fennmaradt utcarészek leaszfaltozására, mezei utak felújítására, szennyvízcsatorna-rendszer kiépítésére a Lok és Veresvirág turisztikai övezetek irányába, ami érinteni fogja a háztulajdonosokat, viszont elengedhetetlen, hiszen a község az ivóvizet az ott folyó Somlyó-patakából kapja. A Csalóka óvoda felújítása és bölcsőde-kialakítás is tervben van.

Az idei beruházási listán van Szászfaluban óvoda építése, a víztároló és kezelőbázis felújítása, akárcsak a Borsos Miklós tér modernizálása. Veresvirág felé folytatják az aszfaltozást. Változás lesz a víz szennyvízdíjának esetében. Ez idáig 1,11 lej volt köbmétere, ez emelkedik, hogy fenntartható legyen a szolgáltatás.

Balogh Zita jegyző a parcellázási tervről szólva hangsúlyozta, hogy március 1-jétől helyszíni felmérések lesznek a nagymezei parcellákon, és kérte, a gazdák jelenjenek meg. A helyi tévéadón folyamatosan értesíteni fogják az érintetteket.

A közszolgáltatási tevékenységeket végző cég kimutatása szerint az új vízhálózattal megszűnt a vízveszteség. Korábban 50 százalékos veszteségről árulkodtak a számok. 2015-ben 200 háztartás csatlakozott az új hálózatra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban

Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben

Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben
2026. szeptember 24., csütörtök

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek

Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek
2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés