A gyergyószárhegyieknek mondhatni megjött az angyal: Budapestről kaptak ajándékba zongorát, melyet karácsonykor meg is szólaltatnak.
2016. december 16., 22:462016. december 16., 22:46
„Nemrégiben kapcsolatba kerültem Sipos Zsolt segítségével Benedek Attila antropológussal, aki a Magyar Állami Operaház főszabásza, egyébként Gyergyószentmiklóson született, de rendelkezik szárhegyi felmenőkkel is. Megtudtam, hogy egy alapítványnak az elnöke, és úgy döntöttek a vezető társaival, hogy adományozni fognak egy tulajdonukban lévő versenyzongorát valahová ide a régióba. Mi már több éve szeretnénk egy ilyent a szárhegyi kultúrháznak, folyamatosan próbálkoztunk megpályázni, de eddig sajnos sikertelenül. Időközben Zsolt tárgyalásokat folytatott a háttérben az érdekünkben” – magyarázta az ajándékozást megelőző eseményeket Danguly Ervin. Gyergyószárhegy polgármestere azonnal levelet intézett Benedek úrhoz, hogy erre Szárhegyen okvetlenül szükség lenne, a levélben természetesen meg is indokolta e szükségességet.
„Nagy örömünkre igennel válaszolt, és december elején már személyesen is átvehettem Budapesten az AMAMA Alapítványtól a csodálatos hangszert és vele együtt 40 ezer forintot” – folytatta a községvezető. Aztán következett a biztonságos hazaszállítás logisztikája, mígnem a szárhegyi származású Polgár Attila felajánlotta, hogy saját autójával elhozza az angyalfiát.
A zongora tehát itthon van, hangolják, jövő évben restaurálják a külsejét, „ugyanis ez az ékszer amellett, hogy kitűnő állapotban van belül, tehát nagyon jó hangszer, az Osztrák-Magyar Monarchia idejében készült, látványos és jelentős antik darab” – adta tudtunkra Danguly Ervin. Gyergyószárhegyen december 25-én, karácsonykor az ünnepi műsoron szólaltatják meg az ajándék zongorát, az ünnepre az adományozót is várják.
Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.
A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.
Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.
Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.
Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.
Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.
Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.
Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.
A Kossuth Lajos utcában zajló munkálatok során keletkezett meghibásodás miatt átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác-iskola bentlakása és a Robi Konyha környékén.
Már harmadszorra riasztották a tűzszerészeket a Hargita megyei Salamás községhez tartozó Gyergyóhodosra, ahol újabb lőszermaradványokat találtak.
szóljon hozzá!