
Immár második éve, hogy pedagógus irányításával délutáni foglalkoztató működik a gyergyószentmiklósi Vaskertes iskolában. A napi tananyag elsajátítása mellet nagy hangsúlyt fektetnek a gyerekek minőségi kikapcsolódására.
2016. november 15., 20:092016. november 15., 20:09
Igény fogalmazódott meg, hogy az idei tanévtől kezdődően is induljon a kisiskolásoknak szóló délutáni program. Több mint húsz gyerek vesz rész nap, mint nap a foglalkozáson, melyet Sájter Gizella nyugdíjas tanítónő felügyel. Több gyerek már a tavaly is részt vett az iskola utáni programon, mely közvetlenül a tanórák után kezdődik. Délben találkoznak a kisiskolások és miután „kifújták magukat”, kötetlen beszélgetésen lazítanak, majd együtt mennek ebédelni.
Az iskolához tartozó Csillagszem napköziben, a „szomszédban” fogyasztják el az ebédet, amelyet a szülők fizetnek. „A feladatok megoldása után következik a játszás, színezés, kézimunkázás és a mozgás. Nagyon fontos, hogy mozogjanak a gyerekek, hiszen egész délelőtt a padban ülnek” – mondta Sájter Gizella. A délutáni program négy órakor zárul.
Hasonlóan a tavalyi tanévhez, idén is sikerült megoldani a program anyagi finanszírozását. „Ugyanúgy sikerült megoldanunk, mint az elmúlt tanévben, a kalendáriumi év végéig a Hargita Megye Tanácsa támogatja a program működését, a tanév hátralevő időszakában, a vakációig pedig a gyergyószentmiklósi Szent Miklós Szervezet állja az anyagiakat. A szervezetet is támogató svájci jótevők nemrég meg is látogattak” – ismertette Bernád Ildikó igazgató, hozzátéve, már most igény fogalmazódott meg az előkészítős gyerekek szüleitől, hogy jó volna még egy délutáni csoportot indítani, ez viszont anyagiak függvénye.
Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.
A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.
Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.
Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.
Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.
Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.
Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.
Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.
A Kossuth Lajos utcában zajló munkálatok során keletkezett meghibásodás miatt átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác-iskola bentlakása és a Robi Konyha környékén.
Már harmadszorra riasztották a tűzszerészeket a Hargita megyei Salamás községhez tartozó Gyergyóhodosra, ahol újabb lőszermaradványokat találtak.
szóljon hozzá!