Ahol a baj is telefontéma

Az eddigi évekhez képest most nem égtek a lelkisegély-szolgálat telefonvonalai az ünnepek alatt, az elmúlt évben inkább ősszel fordultak szakemberekhez a segítségre szorulók.

Dávid Anna Júlia

2017. január 06., 14:182017. január 06., 14:18

A közhiedelemmel ellentétben újévkor és karácsonykor nem keresték fel többen a telefonos lelkisegély-szolgálatot – mondta el lapunknak Simó Irma pszichológus, az Áradat egyesület szakmai vezetője. Az elmúlt évben az iskolakezdéssel egyszerre, szeptember-október folyamán döntöttek úgy legtöbben, hogy változást szeretnének életükben. Január is egy ilyen időszak, most is számítanak egy nagyobb hullámra. Mostanság egyre inkább olyanok kérnek segítséget, akik valóban változtatni szeretnének élethelyzetükön, valós megoldások után kutatnak – mondta Simó Irma. Ezt pozitív változásként érzékeli az immár tizenegy éve megalakult egyesület vezetője. Még a súlyos betegségekkel küzdőkről is kiderült, hogy változást szeretnének, túl akarnak lépni a reménytelenségen, a kilátástalanságon.

A telefonos segítséget keresők nem kifejezetten azok, akik véget akarnak vetni az életüknek, hanem azok, akik valamilyen krízishelyzettel néznek szembe. Számos fiatal a „hogyan tovább” típusú kérdéssel küszködve kér segítséget, az iskola- vagy pályaválasztás kapcsán. Ugyanakkor a stabil munkahelyek hiánya is problémát jelent az embereknek, és nem kifejezetten a középkorúak vagy az idősebbek küszködnek vele.

Ha a családban van szenvedélybeteg, előfordul, hogy családtag kérdezi, mihez kezdjen. Ilyenkor általában javaslatokkal látják el, hogy hova lehet fordulni, kit kell megkeresni. A szenvedélybetegség alatt nem kizárólag az alkoholbetegségre kell gondolni, léteznek Facebook-függők, vásárlás- vagy drogfüggők is.

A segélykérők lakhely szerint is változnak, van, amikor az Udvarhelyen és környékén élők fordulnak inkább a szolgálathoz, máskor a Csík és Gyergyó környékiek vezetik a statisztikát, de bárhonnan befuthat megkeresés – mondta el Simó Irma. A hívások gyakorisága a mediatizáltságtól is függ: „mintha időről időre elfelejtenék, hogy vagyunk, majd egy újságcikk, reklám hatására eszükbe jut az embereknek”.

Egyre többen járnak terápiára, Székelyföldön is kezd kialakulni ennek kultúrája, onnan telefonálnak legtöbben, ahol erre nincs lehetőség. A segítséget kérők többsége a honlapról, Facebook-oldalról tájékozódik, és csak fokozatosan jut el a személyes kapcsolatfelvételig. Jelenleg egy stabil 15–20 fős csapattal dolgozik lelkisegély-szolgálat, hétfőtől péntekig este hét és tizenegy óra között.

A szolgálathoz fordulók a legkülönbözőbb korosztályból kerülnek ki, a vidékiek és városiak száma kiegyenlített, de a nemek tekintetében van különbség, általában férfiak fordulnak segítségért. A segélyszolgálat munkatársai szerint a székely férfiak nehezebben nyílnak meg, mert így szocializálódnak, míg a nők könnyebben beszélnek problémáikról.

Az Áradat Egyesület tíz év után jutott el addig, hogy partnerségre lépjen más szervezetekkel, de azt is tervezik, hogy az egész Kárpát-medencére kiterjesszék jelenlétüket. Ugyanakkor a fiatalokhoz is szeretnének eljutni.

Az Áradat segélyszolgálat foglalkozik az öngyilkosság megelőzésével, mentálhigiénés prevencióval. Az egyesület diszpécserszolgálata hétfőtől péntekig este hét és tizenegy óra között hívható a 0754–800808-as vagy a 0723–800808-as telefonszámon, ugyanakkor a hallgatlak.ro és az aradat.ro honlapokon is elérhetők a szervezet munkatársai.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Közel 245 ezer lej gyűlt össze az idei Fuss Neki! Gyergyón

Majdnem pontosan ugyanannyi adomány érkezett az ötödik Fuss Neki! Gyergyó közösségi adománygyűjtő mozgalomban, mint tavaly: a szervezetek összesen 244 826 lej támogatást kaptak. Ez a kitűzött célösszegnek mintegy fele.

Közel 245 ezer lej gyűlt össze az idei Fuss Neki! Gyergyón
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Táncházba hívják a gyergyóiakat

Várják a népzene és a népi tánc kedvelőit, valamint azokat is, akik még nem tudnak táncolni, a gyergyószentmiklósi Őszi Táncházba, ahol pénteken gyerekeknek és felnőtteknek is szerveznek programot.

Táncházba hívják a gyergyóiakat
Táncházba hívják a gyergyóiakat
2026. október 14., szerda

Táncházba hívják a gyergyóiakat

2026. október 12., hétfő

Helyzetképet adott az építő a Gyergyóalfalu–Ditró sztrádaszakaszról

Több mint háromszáz munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely–Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu–Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Helyzetképet adott az építő a Gyergyóalfalu–Ditró sztrádaszakaszról
2026. október 08., csütörtök

Hulladékgazdálkodás másként: Gyergyószéken jövő héten kezdődik a szerződéskötés

Jövő héten elkezdik Gyergyószéken a lakossági hulladékgazdálkodási szerződések megkötését. A szolgáltató elsőként Gyergyószentmiklóson kezdi meg a munkát, majd a környező településeken is sorra kerülnek a háztartások.

Hulladékgazdálkodás másként: Gyergyószéken jövő héten kezdődik a szerződéskötés
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Már közel harminc kilométernél tart a hálózat, de kérdés a folytatás

Halad a gyergyóújfalvi gázberuházás, de a finanszírozási gondok miatt nem biztos, hogy jövőre be tudják fejezni. A 38 kilométeres hálózatból már 27 kilométer elkészült, miközben a költségek több mint 40 százalékkal emelkedtek.

Már közel harminc kilométernél tart a hálózat, de kérdés a folytatás
2026. október 06., kedd

Az aradi vértanúkra emlékeztek Gyergyószentmiklóson

Az aradi vértanúk emléknapján, október 6-án a gyergyószentmiklósi római katolikus temetőben emlékeztek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mártírjaira.

Az aradi vértanúkra emlékeztek Gyergyószentmiklóson
2026. október 06., kedd

Harminc éve adnak esélyt a sérült gyermekeknek

Harmincéves a gyergyószentmiklósi Esély Alapítvány, amely mozgáskorlátozott gyerekek fejlesztésével foglalkozik. A három évtizedben voltak örömteli és szomorú pillanatok is, amire visszatekinthetnek az Esély bálon és a többi évfordulós eseményen.

Harminc éve adnak esélyt a sérült gyermekeknek
Hirdetés
2026. október 05., hétfő

Sok volt a baj a készpénzzel, inkább utalni fogják a fűtéstámogatást

Hétfőtől lehet benyújtani a fűtéstámogatásra vonatkozó kérelmeket Gyergyószentmiklóson. A jogosultsági feltételek nem módosultak tavaly óta, a változás csupán annyi, hogy ezután a támogatás nem készpénzben vehető át, hanem bankkártyára utalják.

Sok volt a baj a készpénzzel, inkább utalni fogják a fűtéstámogatást
2026. október 05., hétfő

Átadták az első gondosórákat Gyergyószentmiklóson, van akinek fizetnie sem kell

Sokan érdeklődnek a pár hete bejelentett a gondosóraprogram iránt Gyergyószentmiklóson, tizenegy készülék el is jutott már az első igénylőkhöz. Továbbra is várják azok jelentkezését, akik számára biztonságot jelenthet a szolgáltatás.

Átadták az első gondosórákat Gyergyószentmiklóson, van akinek fizetnie sem kell
2026. október 05., hétfő

Szünetel az ivóvízszolgáltatás Gyilkostón

Karbantartási munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás hétfőn Gyilkostó üdülőtelepen – közölte a gyergyószentmiklósi Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű.

Szünetel az ivóvízszolgáltatás Gyilkostón
Hirdetés