
Gyergyószentmiklóson a idei adventben Szóljon egyként a sok hang mottóval az ünnepre való közös készülődésre hívják a lakókat. Csomafalván és Alfaluban is szerveznek adventi vásárt, Gyergyóremetén pedig közösen készítik a község adventi koszorúját.
2016. november 25., 13:412016. november 25., 13:41
Idén 7. éve, hogy nemcsak a templomokban, városi szinten is meggyújtják az adventi koszorún a gyertyákat, a közösség ezáltal együtt készül az ünnepre.
Az idei évben is vasárnapról vasárnapra az esti szentmisék után, 19.15 órakor a főtéren gyűl össze Gyergyószentmiklós apraja-nagyja. A különböző felekezetek lelkipásztorai adventi útravalóval, üzenettel tarisznyálják fel a közösséget, majd az adventi naptár üzenetei hangzanak el a készület minden napjára. Ezeket az üzeneteket idén is napról-napra a világhálón teszik közzé a szervezők, illetve sms útján is továbbítják, arra kérve a lakókat, hogy akihez eljutott a láng, adja azt tovább ismerősei, szerettei számára, hogy minél többekhez eljusson az készülődés lelkülete.
Az eddigi években minden alkalommal a város kórusai színesítették az ünnepet. Idén sem lesz ez másként, a kórusok azonban nemcsak énekükkel lesznek jelen. „Sokan sokféle hangon megszólalunk egy közösségben, ki-ki hozzátesz ahhoz, hogy milyen ez a város, milyen itthon élni, milyen ennek a közösségnek tagja lenni – idén arra szeretnénk hívni mindenkit, hogy ez a sok hang egyként szólaljon meg. Ne megosztva, hanem egységben, összhangban, egymást erősítve álljunk egymás mellett – ahogyan ezt a kórusok szólamai teszik. Éppen ezért az idei adventben városunk énekkarait kértük fel arra, hogy a koszorún meggyújtsák a lángot, hogy ezt továbbadják és ők tolmácsolják az adventi naptár üzeneteit is a közösség számára” – mondta el Fórika Krisztina, a városháza rendezvényekkel megbízott munkatársa. A térre érdemes gyertyát vinni – javasolják a szervezők, hogy a fényt, a lángot lehessen továbbadni.
Ezen a héten, advent első vasárnapján a Pacsirták, valamint Tőkés-Bencze Zsuzsánna unitárius lelkipásztor és Gál Hunor örmény katolikus plébános vállalták a szolgálatot. Második héten az Ipartestület Férfikara és Msgr. Portik-Hegyi Kelemen, az öröm vasárnapján a Domokos Pál Péter Dalkör Női Kórusa és Bíró Sándor református lelkész, valamint Ft. Keresztes Zoltán plébános, negyedik vasárnap pedig a Szent Miklós Kamaraegyüttes és Novák Zsolt baptista lelkipásztor, valamint Simó Ferenc, a Szent Miklós plébánia segédlelkésze gondoskodnak a közös készülődés tartalmassá tételéről.
Advent első vasárnapjával megnyitja kapuit az adventi vásár is a város főterén. A 9 kis
faházikóban az ünnepkörhöz kapcsolódó termékeket lehet majd találni. Ugyanekkortól működik majd a főtéren a díszvilágítás is.
A község adventi koszorújának elkészítéséhez pénteken 13 órától látnak hozzá a remeteiek. A központon a szökőkút körül alakítják ki Gyergyóremete adventi koszorúját, ehhez várják a helyiek segítségét. A koszorú első gyertyájának meggyújtására advent első vasárnapján vasárnap délelőtt 10 órától kerül sor.
Az idén is lesz adventi vásár a Szent István téren, melynek célja ezúttal is segítséget nyújtani azoknak, akik rászorulnak. Advent első vasárnapján délelőtt a Szent Miklós templomnál is vásárt szerveznek, ahol a Szent István plébániához hasonlóan lelkiségi csoportok, civil szervezetek kézműves portékáiból választhatnak a gyergyóiak.
Gyergyócsomafalván immár nyolcadik alkalommal tartanak adventi vásárt. November 27-én, vasárnap 9 órától a művelődési házba várják az érdeklődőket, ahol kézműves termékeket, adventi koszorúkat és karácsonyi díszeket választhatnak, vásárolhatnak.
Gyergyóalfaluban november 27-én, advent első vasárnapján 10 és 16 óra között a Petőfi Sándor Művelődési Házban tartanak adventi vásárt.
Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.
A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.
Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.
Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.
Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.
Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.
Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.
Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.
A Kossuth Lajos utcában zajló munkálatok során keletkezett meghibásodás miatt átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác-iskola bentlakása és a Robi Konyha környékén.
Már harmadszorra riasztották a tűzszerészeket a Hargita megyei Salamás községhez tartozó Gyergyóhodosra, ahol újabb lőszermaradványokat találtak.
szóljon hozzá!