
Fotó: Baricz Tamás imola
A Gyergyószentmiklóson megtalálható negyvenkét szociális szolgáltatás tevékenységét elérhetőségét adatbázisba foglalták. A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont egyik megvalósítása ez, mely akár a többi projekt, a munkaadók és majdani munkaerők találkoztatását célozza.
2016. március 21., 13:112016. március 21., 13:11
„Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont szakmai intézmény, erőforrásokat ad elsősorban a szociális háló számára, nonprofit szervezeteknek, szociális szakembereknek, de azoknak az egyetemistáknak is, akik szociális szakokon képződnek. Most nyitottunk a közösség felé, nemcsak a szociális szféra felé irányuló fiataloknak próbálunk támogatást nyújtani, hanem más szakokon lévő egyetemistáknak is, akik gyergyóiak, gyergyói származásúak, de jelenleg máshol tanulnak” – ismertette a szervezetet az egyik létrehozója, Dániel Botond szociológus. Csapat is van mögötte, többnyire szociális munkás fiatalokból.
„A közösségfejlesztés szempontjából fontos, hogy legyenek olyan szervezetek, bázisok, ahol segítséget lehet kapni: tudásanyagokat, információkat a lehetőségekről, ösztöndíjakról, de akár az is fontos segítség, hogy egymással kapcsolatba kerülhetnek, együttműködhetnek” – fogalmazott a szociológus, az erőforrásközpont létrejöttének okára is rávilágítva. Negyvenkét különböző szociális szolgáltatás működik Gyergyószentmiklóson, beleértve a korai nevelés és fejlesztéstől egészen az öregotthonig, de van hajléktalanszálló, szeretetkonyha, szenvedélybetegek számára tanácsadás. „Ez elég nagy háló, ahhoz, hogy egy szakmai intézmény megjelenjen, ráfigyeljen problémáikra, és a közös gondokra megoldást keressen. A szociális szervezetek egyenként sokszor kevesek a megoldáshoz, idejük sincs rá, ahogy a fejlődési, képzési lehetőségek is korlátozottak. Ezért segítség számukra, hogy előadókat hozunk, konferenciákat szervezünk, gyakornokokat hozunk.”
Eddig két évfolyam végzett a gyergyói szociális munkás szakon, két év szünet után most újra vannak végzősök, és folytatni szeretnénk, mert igény van rá. „Látjuk, kik jönnek tanulni: első években főleg olyanok iratkoztak be, akik már szociális intézményekben dolgoztak, most elég sok pedagógus van, hogy felsőfokú végzettséget szerezzenek, mert ez védettséget jelent a leépítésekkor. De vannak olyanok is, akik család és munkahely mellett most lehetőséget kaptak, hogy itthon továbbtanulhassanak. Azt látjuk, és ebben szeretnénk segíteni, hogy a szociális tevékenységeknek menedzserekre lenne szükségük. Olyan személyekre, akik fejleszteni, pályázni tudnak, intézményeket vezetni, fenntartani, bővíteni, és ezáltal munkát adni a szociális munkások számára. Ezért majd a nappali képzésben szociális menedzsereket, programvezetőket szeretnénk képezni.”
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.
szóljon hozzá!