„Bízz a természet gyógyító erejében”

•  Fotó: Kertész László

Fotó: Kertész László

A GYTIT (Gyergyó Terület Ifjúsági Tanácsa) szervezésében második alkalommal zajlott a Bízz a természet gyógyító erejében elnevezésű, előadásokkal egybekötött „interaktív beszélgetős délután” február 8-án, pénteken a gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban.

Kertész László

2013. február 09., 12:022013. február 09., 12:02

2013. február 10., 14:422013. február 10., 14:42

2012 őszén volt az első alkalom, amikor hasonló eseményt szerveztek, az akkori érdekeltségnek köszönhetően pedig úgy gondolták a szervezők, érdemes folytatni a kezdeményezést. Az eseményen előadást tartott Gál Imre tanár, akinek több éves tapasztalata van a gyógynövényes kezelés területén. Gál Imre elmondta, nagyon sok gyógynövényt ismerünk, azonban a használati módjukat már kevésbé. „Pontosan kell tudni az adott gyógynövény elkészítési módját, nem szabad akármit összekeverni, mert annak kellemetlen következményei lehetnek” – fejtette ki. Gál hozzátette, nagyon sokat számít az emberi akarat, a gyógynövényes kezelés pedig nem azt jelenti, hogy teljesen ki kell zárni a mesterséges kémiai szereket.

A szakember kitért az álmatlanságra, a szív- és érrendszeri betegségekre, majd a máj- és idegrendszeri problémák gyógynövényes kezelésére. „A legfontosabb, hogy minden téren próbáljuk megtartani az egyensúlyt, legyen az evés, alvás vagy bármiféle tevékenység” – mondta. A szívproblémák terén a hagyma, a fokhagyma, a fehér fagyöngy, valamint a tárkony gyógyító hatására hívta fel a figyelmet, a májbetegségeknél pedig a katánkórót és az orbáncfűt ajánlotta a jelenlévőknek.

Flórián Albert, a budapesti Természetes Gyógymódok Szabadegyetemének hallgatója a létrehozni kívánt klubról, közösségről beszélt. Elmondta, várhatók túrázások, táborok, de nem maradnak el az előadások sem. „A következő előadás tavasszal várható, ahol szintén bármiről lehet beszélni, például a tavaszi fáradékonyság kezeléséről is” – mondta.

Flórián Tünde a szervezet tisztításának fontosságára hívta fel a figyelmet, és elmondta, nem használjuk ki kellőképpen az értékeinket. „Amilyen betegségeink lehetnek, arra biztos, hogy lehet gyógynövényt találni a környékünkön. Nem kell azonnal gyógyszereket szedni, ha valami problémánk van” – hangsúlyozta. Több gyógynövény – és azoknak használati módja – is bemutatásra került, a jelenlévők pedig bátran kérdezhettek az előadóktól. A rendezvény egészére jellemző volt az interaktivitás, a közös eszmecsere hangulatát pedig a teázás tette még kellemesebbé.

„Fontosnak tartottuk a természetes gyógyítás népszerűsítését, rendezvényeink által pedig színesebbé szeretnénk tenni a gyergyóiak életét. Azt szeretnénk, hogy egymást segítve tanuljunk minél többet a gyógynövények világáról, és legfőképpen azokat várjuk, akiknek fontos az egészségük” – mondták a szervezők.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

Hirdetés
2026. június 10., szerda

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le

Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le
2026. június 09., kedd

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok

Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok
2026. június 08., hétfő

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét

A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét
Hirdetés
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.

Verekedés Salamáson
Verekedés Salamáson
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

2026. június 07., vasárnap

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok

Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
Hirdetés
2026. június 05., péntek

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad

A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad
2026. június 05., péntek

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben

128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben
2026. június 04., csütörtök

Több száz gyergyószentmiklósi gyerekhang a nemzeti összetartozásért

Énekkel csatlakoztak a Nemzeti Összetartozás Napjához a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákjai: 402 alsó tagozatos tanuló adta elő az Otthon vagyunk című dalt a Szent István-templomban.

Több száz gyergyószentmiklósi gyerekhang a nemzeti összetartozásért
Hirdetés