
Gyergyószentmiklóson XII. alkalommal fogtak össze a salamonosok, hogy a hagyományőrző napon értéket teremtsenek, vendégeikkel ünnepeljenek, emlékezzenek pénteken, hiszen 100 éve annak, hogy a gimnáziumot átadták rendeltetésének.
2015. május 18., 10:422015. május 18., 10:42
„Közösen, tisztelettel ünnepelünk, tanárok-diákok, már 12 éve, mert úgy érezzük, hogy akkora szellemi-tárgyi örökséget bíztak ránk elődeink, hogy minden évben egy iskolai ünnepnapot erre kell szentelnünk” – mondta Lakatos Mihály, a gimnázium igazgatója, kiemelve Korzenszky Richárd, bencés szerzetes, teológiai tanár, oktatásszakértő gondolatát: „Az iskola a jövőnek gyűjt, a jövőnek őrzi, a jövőnek adja tovább, amit elődeink felhalmoztak a múltban. Az iskola kérdése: jövőnk kérdése! – tudták ezt őseink is már a múlt század végén, amikor a gyergyói iskolahálózatot kiépítették és a gimnázium megalapításának, majd megépítésének reménysége megfogalmazódott”. A hagyományőrző napot minden évben egy-egy sajátos tematikájú, az iskola arculatát meghatározó mozzanatnak szentelik. Ezúttal a 100. évét ünnepelték annak, hogy a Magyar Királyi Állami Főgimnáziumot megépítették és átadták rendeltetésének.
„Iskolánk múltja a Gyergyói-medence művelődéstörténetével fonódik egybe, szellemisége mindig is meghatározó volt a környék fiataljainak felkészítésében. Kegyelettel és tisztelettel hajtunk fejet elődeink nagysága előtt, hiszen az ifjúság képzését, emberré válását tekintették fő feladataiknak” – mondta Ferenczi Attila aligazgató.
Az ünneplőket köszöntötte Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós alpolgármestere, Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, áldást mondott Keresztes Zoltán, a Szent István Egyházközség plébánosa. Az ünnepségen Lakatos Mihály igazgató egy képzeletbeli időkapszula feltárt tartalmaként ismertette gimnázium építésének körülményeit, kiemelkedő mozzanatait, majd a maiak üzenetét is megfogalmazta az elődökhöz.
Kulturális műsorral, körtánccal, osztálymúzeumok megnyitásával, táncházzal, népdallánccal, majd családi hagyományokat bemutató települések vetélkedőjével, a testvériskolák képviselőinek, a vendégeknek a fellépésével folytatódott az egész napos rendezvény.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
szóljon hozzá!