Információnyújtás, tájékoztató a különböző szakmák világáról a nyolcadikos és a tizenegy-tizenkettedikes diákok számára – ezzel a céllal rendezte idén is a már hagyományossá vált pályabörzét a Gyergyói Medence Pszichopedagógiai Munkaközössége. A közel száz szakmát bemutató rendezvény iránt hatalmas volt az érdeklődés.
2012. március 28., 16:352012. március 28., 16:35
2012. március 28., 16:512012. március 28., 16:51
Hiteles és pontos tájékoztatással igyekeznek évről évre segítséget nyújtani a pályaválasztás előtt álló diákoknak a Gyergyói-medence iskoláinak pszichológusai, szociál- és gyógypedagógusai – szervezésükben idén is sor került a pályabörzére. A Fogarassy Mihály Általános Iskolában kedden és szerdán délután zajló rendezvényen harmincnégy szakmakategórián belül több mint nyolcvan szakember állt az érdeklődő diákok rendelkezésére. Az egyes szakmák bemutatása a szükséges képesítésektől kezdődően a tevékenység bemutatásán, a munkaidőbeosztáson át a foglalkozás szépségéig, nehézségéig kimerítő választ adott az érdeklődő diákonak, ugyanakkor a szakmákhoz elengedhetetlen készségek, adottságok, képességek szükségességéről is tájékoztatást kapnak.
„Az előbbi évek hasonló rendezvényeihez képest, ez alkalommal leginkább nyolcadikosok vettek részt a szakmabemutatókon. Ami kiemelhető, hogy látványosan megnőtt az érdeklődés a kétkezi munkák iránt. A villany- és víz-gázszerelő, kőműves, asztalos, ács szakmák bemutatásán nagyon nagy volt az érdeklődés, ami azt jelzi, hogy mindenképpen van igény a szakmai oktatásra” – mondta el a rendezvény kapcsán András Gabriella iskolai nevelési tanácsadó, a rendezvény egyik szervezője.
A két nap alatt, a párhuzamosan öt teremben zajló előadásokat több mint ezerkétszázan látogatták; a szentmiklósiak mellett a Gyergyói-medence minden településéről érkeztek résztvevők. A szervezők szerint minden bemutatott szakma iránt volt érdeklődés, de leginkább a média, illetve a védelem szakterületén tevékenykedők előadására voltak kíváncsiak a diákok. A negyedik pályabörze után a szervezők úgy látják, van értelme a rendezvénynek; a tapasztalatok, a fiatalok visszajelzései ugyanis azt mutatják, a szakmák „testközelből” történő megismertetése sokaknak segít elhatározásuk megerősítésében, vagy éppen abban, hogy változtassanak addigi elképzeléseiken.
– Volt olyan diák, aki azt mondta: „nagyon tetszett az orvos előadása, most már biztosan tudom, hogy nem fogom ezt a pályát választani” – mesélt a tapasztalatokról a nevelési tanácsadó, akik már most kijelentette: jövőben sem feledkeznek meg a pályaválasztás előtt álló fatalakról, a pályabörze megszervezésével továbbra is igyekeznek segítségükre lenni.
Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.
Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.
Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
szóljon hozzá!