A pedagógusok a régi iskolaigazgatókat szeretnék Gyergyószentmiklóson

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

A minisztériumi tiltás ellenére a jelenlegi igazgatókat jelölték ismét az intézmények élére a Salamon Ernő Gimnázium és a Kós Károly Általános Iskola tantestületei. Hogy ennek milyen konkrét következményei lesznek még kérdés, a megyei önkormányzat is próbál közvetíteni a helyzet megoldásában.

Gergely Imre

2016. december 21., 19:002016. december 21., 19:00

2016. december 21., 22:342016. december 21., 22:34

Szembementek a tanfelügyelőség rendeletével a két gyergyószentmiklósi iskola pedagógusai. Mint ismert, a tanügyminisztérium rendelete, ami az igazgatói versenyvizsgákat szabályozta, megtiltotta hogy azok az iskolaigazgatók folytathassák tevékenységüket, akik valamilyen okból nem szerepeltek sikeresen a vizsgán.

A tantestületeket, ahol ez a helyzet fennáll, a tanfelügyelőség arra kérte fel, javasoljanak maguk közül új személyeket a vezetői tisztségek betöltésére. A pedagógusoknak papírlapokat osztottak ki, és arra kérték őket, hogy az általuk javasolt személyek nevét írják rá. Megtették ezt a Salamon Ernő és a Kós Károly tanárai is. De nem új jelölteket neveztek meg, hanem a korábbi igazgatók nevét írták a lapokra. A középiskolában Lakatos Mihályt és Ferenczi Attilát erősítették meg tisztségében, a Kós Károlyban pedig Ilyés Etelka kapott ismét bizalmat kollégáitól.

Ez így, ebben a formában patthelyzetet jelent, hiszen a tanügyminisztériumi rendeletet nem írhatja felül az iskolai tantestület. Ez az állapot január 9-ig, azaz a téli vakáció végéig várhatóan marad, akkor várhatók új fejlemények.

Az igazgató nélkül maradt iskolák ügye Hargita Megye Tanácsa szerdai ülésén is téma volt. Ott Barti Tihamér alelnök, és Borboly Csaba elnök javaslatára eldöntötték, egy olyan kérést juttatnak el jövő héten – immár az új – kormányhoz, hogy módosítsák a versenyvizsga szabályzatát úgy, hogy a tantestületek döntése érvényesíthető legyen.

Konkrétan azt szeretnék elérni, hogy ahol az iskola vezetője valamilyen okból nem vett részt az őszi versenyvizsgán, vagy nem sikerült a vizsgája, akkor újra lehetősége legyen betölteni a tisztséget,, ha ezt javasolja az adott tantestület. Jelenleg ugyanis ezt tiltja a minisztérium rendelete.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban

Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián

A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián
2026. november 02., hétfő

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson

Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson
2026. október 30., péntek

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit

Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen

Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen
2026. október 30., péntek

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit

Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit
2026. október 29., csütörtök

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit

Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit
Hirdetés
2026. október 28., szerda

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában

Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában
2026. október 28., szerda

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén

A Kossuth Lajos utcában zajló munkálatok során keletkezett meghibásodás miatt átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác-iskola bentlakása és a Robi Konyha környékén.

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén
2026. október 28., szerda

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen

Már harmadszorra riasztották a tűzszerészeket a Hargita megyei Salamás községhez tartozó Gyergyóhodosra, ahol újabb lőszermaradványokat találtak.

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen
Hirdetés