– idézi az előzményeket Kisné Portik Irén.

A kiállítást április 6-án 16 órára a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban nyitották meg. Szintén ezen a napon mutatták be a Hagyományok Házában a néprajzkutató kötetét.

A meghívás bár Budapestre szólt, Kisné Portik Irén úgy tervezte meg az útvonalat, hogy az ne csak tudásuk megosztása legyen, hanem annak gyarapítása is. Szíve szerint valamennyi gránátalmás hímzőasszonyt magával vitte volna, ám néhányuk egészségi állapota ezt nem tette lehetővé, így tizennégyen indultak útnak.

A néprajzkutató élménybeszámolója

„Mi már rég áhítoztunk egy olyan kirándulásra, ahol eredetiben szemlélhetjük azokat a hímzéseket, amelyeket eddig csak mintakönyvekből ismertünk, de a pontos fotográfiák lehetővé tették elkészítésüket. Lehetőségeinkhez hozzáigazítva, igyekeztem a legfontosabb úrihímzés gyűjtemények közt úgy válogatni, hogy minél több tapasztalással, szakmai élménnyel térjünk haza. Ezért első megállónkat Sárospatakra terveztem, ahol felejthetetlen órákat töltöttünk Pocsainé Eperjesi Eszter és Rádainé Bodnár Katalin társaságában, több száz hajdani úrihímzés közelségében. Azt a barátságos fogadtatást és ezt a szakmai nyíltságot, hat terjedelmes kötetnyi ajándékukat soha sem tudjuk feledni, de talán megköszönni sem. Ők néhány évtizede hivatásos kutatói e szakterületnek, mi tizenéve szabadidőnket áldozzuk rá. Hitünk, vallási különbözőségeink ellenére közös a cél: ezeket a csodálatos magyar értékeket meg kell tartani utódainknak, a nagyvilágnak” – számolt be a néprajzkutató.

„Meglátogattuk a Sárospataki Református Kollégium Múzeumának néhány elbűvölő gyűjteményét, csodálatos könyvtárát.

– részletezte Kisné Portik Irén.

„Innen Egerbe vezetett utunk, ahol néhány elnépiesedett úrihímzésről tájékoztattak érdeklődésemkor. Amikor az adatokat vettük fel, akkor derült ki, hogy kettő székelyföldi eredetű. Végigfutottunk a váron, és igyekeztünk Budapestre, mert 18 órakor zárt a Nemzeti Múzeum, és a koronázási palást megtekintését nem hagyhattuk ki, lévén Európa legrégebbi úrihímzés emléke. Ahogy nálunk mondják: zárás előtt »éppe’ csak bésurrantunk«, de amit akartunk, hála Istennek megláthattuk, mert ki tudhatja, mit érünk” – így a beszámoló.

„Ha rajtam múlna, én már rajzolnám is a következő kézimunkákat, hiszen ennél nagyobb bizonyosságot nyerni arról, hogy a lehető legjobb úton járunk értékmentő és újrateremtő munkánkkal, nem is lehet. Persze, most előbb a tojásírás, a népiskolai oktatás, és lassan mindenre sor kerül. Idénre remélem támogatást nyer az a táborunk, amelyben 60 új tagot veszünk fel a Gránátalma Egyesületbe. Ez évente legalább 120 újabb, pusztulásból, feledésből kiemelt hímzést jelent. Nem rejtjük véka alá, hogy jövőre, ha Isten éltet, mindenkinek hozni kell még egy személyt a hímzők sorába. Ennek a nagy értékű hungarikumnak meg kell maradnia. Ami rajtunk múlik, azt tegyük is meg. Nagy múltú, alkotó nép vagyunk, nagy értékű kultúra birtokosai, csak mi menthetjük meg mindezt a jövőnek, mert ha nem, mások mondják majd magukénak” – mondta el zárásként Kisné Portik Irén.