
Fotó: Csibi Márti
Öt nap testi-lelki pihenés, kapcsolatok elmélyítése: kirándulások, játékok, elmélkedések és közösen megélt szeretetteljes pillanatok – a kikapcsolódás pillanatai ötvöződnek az egység lelkiségének megélésével, amelyre Mária Városa, a Máriapoli épül. A Máriapoli idei éves találkozóját Gyergyószentmiklóson tartották, közel háromszáz résztvevő jelenlétében.
2010. július 09., 09:472010. július 09., 09:47
2010. július 09., 10:502010. július 09., 10:50
Fotó: Csibi Márti
Isten végtelenül szeret címmel július 4–8. között tartotta meg idei magyar nyelvű Máriapoli rendezvényét Gyergyószentmiklóson a Fokoláré Mozgalom romániai szervezete. Gyergyószentmiklóson a szervezők kiemelt figyelmet szenteltek a gyerekeknek és fiataloknak: számos sportrendezvény és különböző ifjúsági foglalkozások mellett, a fiatalok előadásokat, élettapasztalatokat hallgathattak barátságról, szerelemről, párválasztásról, vagy megismerhették a tömegkommunikáció világát.
Fotó: Csibi Márti
„A fénynek természete, hogy terjed, az csak rajtunk áll, hogy részesei legyünk a fénynek. Ez egy kicsi városka, amelyben egy törvény van, a szeretet törvénye” – fogalmazta meg Laczkó Csaba szervező, aki már az 1981-es, első romániai Máriapolin is részt vett. A mozgalom nehéz éveket is megélt az „átkosban”: 1981 és 1989 között titokban tartva, rejtetten találkozhattak csak a szeretet nagykövetei. És volt úgy, hogy szentpáli plébános már tavasszal körbeültette a két méteres növésű kukoricával a plébánia környékét, hogy augusztusban ne lehessen látni, hogy milyen mozgás van a környéken. Évről évre aztán egyre duplázódott a résztvevők száma, a gyergyószentmiklósi Máriapoli rendezvényének már közel háromszáz résztvevője volt. A rendezvénynek a Szent Miklós-plébánia adott otthont, társszervező a Hargita megyei tanács.
Fotó: Csibi Márti
A Mariapoli rendezvény története a múlt század negyvenes éveiben kezdődött: azóta a Mária városa nevet viselő nyári táborok szerte a világban közös családdá kovácsolják a mozgalom résztvevőit.
Időszakos város, ahol mindenki a szeretet művészetét gyakorolja – sokszor így jellemzik a Fokoláre Mozgalom Máriapoli találkozóját. 1943-ben a római-katolikus egyház keretében, Chiara Lubich vezetésével létrejött, Jézus szeretetét hirdető mozgalom napjainkra a világ több mint száznyolcvan országában terjedt el. Soraiban jelen van a legtöbb történelmi egyház tagja: Erdélyben a római-katolikusok, görög katolikusok, ortodoxok, reformátusok, unitáriusok és evangélikusok. A Fokoláré Mozgalom az egyházak közötti párbeszéd szép példája.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A jelenlegi 4325 lejről 4652 lejre emelné 2027-ben a bruttó minimálbért az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS). A szakszervezeti szövetség átlátható, méltányos számítási módszert és a minimálbér befagyasztásának elkerülését szorgalmazza.
November 6-a, péntek az utolsó nap, amikor a gazdák benyújthatják a kérelmüket az aszály sújtotta kukorica- és napraforgótermés után járó rendkívüli támogatásra – hívta fel a figyelmet kedden a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).
Az ősz színeit kedd reggelre a frissen hullott hó fehérsége törte meg Hargitafürdőn.
Romániában több mint négyezer gyermek szenved 1-es típusú cukorbetegségben, a kezeléshez való hozzáférést, a metabolikus betegségek megelőzését és az egészségnevelést a legfontosabb prioritások közé kell sorolni – jelentette ki az egészségügyi miniszter.
Călin Georgescu volt államfőjelöltet kedden a fővárosi fogdából az első kerületi bíróságra kísérték, hogy részt vegyen az ellene legionárius propaganda vádjával indított per tárgyalásán.
Elkezdte a napokban a brassói regionális útügyi igazgatóság a hófogó panelek kihelyezését az ügykezelésébe tartozó országutak mentén – tájékoztatnak bejegyzésükben.
Folytatódik a Jupiter művelet, a rendőrök és az ügyészek kedden országszerte több mint 300 helyszínen tartanak házkutatást különböző bűncselekmények felderítése és az elkövetők felelősségre vonása érdekében – közölte a legfőbb ügyészség.
November 3-án délelőtt 10 órától indul a 2026-os roncsautóprogram újabb szakasza, amelynek keretében a magánszemélyek állami támogatást igényelhetnek új gépkocsi vásárlására.
Hullócsillagokkal és tűzgömbökkel érkeznek a Taurida meteorrajok november első felében – tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.
szóljon hozzá!