Gyerekrendőrök Háromszéken

•  Fotó: Both Ildikó

Fotó: Both Ildikó

Kedden, március 24-én délelőtt a Kovászna Megyei Rendőr-felügyelőséget a gyerekek uralták, ugyanis a rendőrségi nyílt napokra tízes csoportokban érkeztek a mindenre kíváncsi kicsik. A rend őrei pedig készségesen mutatták be eszközeiket, autóikat, valamint akcióba is lendültek a gyerekek kedvéért.

Bús Ildikó

2010. március 24., 13:062010. március 24., 13:06

2010. április 07., 19:252010. április 07., 19:25

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

Az előző évekhez hasonlóan idén is megszervezték a Nyílt Kapuk Napját a Kovászna Megyei Rendőr-felügyelőségen, melynek keretében a kíváncsiskodó városlakók betekinthettek a rendőrök mindennapi munkájába. A Rendőrség Napja alkalmából szervezett rendezvénysorozat már múlt héten elkezdődött különböző sporteseményekkel, melyeken a rendőrök és civilek mérték össze erejüket. Ma délelőtt pedig a bemutatóké volt a főszerep, gyerekzsivaj verte fel a rendőrség udvarának megszokott csendjét, és az amúgy szigorú rendőrök mosolyogva mutatták be eszközeiket, radarokat, fegyvereket a gyerekeknek.

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

Corneliu Câmpeanu (fotón jobbra), a Kovászna Megyei Rendőr-felügyelőség vezetője elmondta, az idei az egyik legsikeresebb az eddig szervezett nyílt napok közül. Ugyanakkor az új radarkészülékeket is bemutatják az érdeklődőknek, de azokat a fegyvereket is amelyeket különböző bevetésekre használnak – tette hozzá a parancsnok. Az udvart tehát elözönlötték a civilek, és érdeklődve nézték a bemutatókat. A rendőrök pedig különböző helyzeteket rögtönöztek, melyekhez bevetették a kutyáikat is. Egyes jeleneteknél lövéseket is adtak le, természetesen vaktölténnyel.

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

A bemutatók célja az volt, hogy a diákok, de a felnőttek is betekintést nyerjenek a hatóságok munkájába. Ugyanakkor a kiállított fegyvereket, gumibotokat és ruházati kellékeket is megnézhették a látogatók. A bemutatókat leginkább a kicsik élvezték, a merészebbek beültek a rendőrautókba is.

A Román Rendőrség napjára szervezett rendezvénysorozat még nem ért véget, szerdán koszorúzásra és az éves kitüntetések átadására kerül sor. Az idei eseményeket is a rendőrök bálja zárja március 26-án.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 08., szombat

Miniszterelnök-helyettes: a bírák és ügyészek különnyugdíja olyan, mint a Caritas piramisjáték

A Caritas piramisjátékhoz hasonlította szombaton Oana Gheorghiu a nem járulékalapú különnyugdíjakat.

Miniszterelnök-helyettes: a bírák és ügyészek különnyugdíja olyan, mint a Caritas piramisjáték
Hirdetés
2025. november 08., szombat

Fekete péntek: több kiló arany és drága autók is gazdára találtak

Az eMAG 15. fekete pénteki árleszállítási akciója minden várakozást felülmúlt: több mint 986 millió lej értékű rendelést regisztráltak, ami 10 százalékkal meghaladja a tavalyi eredményt – tájékozatott szombaton a vállalat.

Fekete péntek: több kiló arany és drága autók is gazdára találtak
2025. november 08., szombat

Enyhe telünk lesz? – megvannak a meteorológusok első becslései

Általánosságban enyhe télre számíthatunk Romániában, azonban lehetnek nagy havazások és fagyos időszakok is – vetítette előre Elena Mateescu, az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) igazgatója.

Enyhe telünk lesz? – megvannak a meteorológusok első becslései
2025. november 08., szombat

Tizenháromszor előzött a folytonos vonalon, két évig nem vezethet a marosvásárhelyi motoros – videóval

Több mint két évre bevonták a jogosítványát, és 16 ezer lejre bírságolták a rendőrök azt a marosvásárhelyi motorbiciklist, aki egy Kolozs megyei országúton közlekedve tizenhárom alkalommal előzött szabálytalanul, átlépve a folytonos vonalat.

Tizenháromszor előzött a folytonos vonalon, két évig nem vezethet a marosvásárhelyi motoros  – videóval
Hirdetés
2025. november 08., szombat

Ennyi volt az átlagnyugdíj októberben

Idén októberben 4 692 612 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 198-cal kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2775 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.

Ennyi volt az átlagnyugdíj októberben
Ennyi volt az átlagnyugdíj októberben
2025. november 08., szombat

Ennyi volt az átlagnyugdíj októberben

2025. november 08., szombat

Nicușor Dan meghívta Romániába a török elnököt

Nicușor Dan államfő állami látogatásra hívta meg Romániába Recep Tayyip Erdogan török elnököt. A hivatalos meghívást Oana Țoiu román külügyminiszter adta át pénteken Ankarában török hivatali partnerének, Hakan Fidannak.

Nicușor Dan meghívta Romániába a török elnököt
2025. november 08., szombat

Trump: kedvelem a román népet, szerintem csodálatos emberek

Az amerikai erők maradnak Romániában, de változni fog a katonák váltásának rendszere – jelentette ki román idő szerint péntek este a Fehér Házban Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter.

Trump: kedvelem a román népet, szerintem csodálatos emberek
Hirdetés
2025. november 08., szombat

Orbán: Magyarország teljes mentességet kap az orosz energiahordozókra kivetett amerikai szankciók alól

A rezsicsökkentést sikerült megvédeni, a Török Áramlat és a Barátság vezeték esetében Magyarország teljes mentességet kap az orosz energiahordozókra kivetett amerikai szankciók alól – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök.

Orbán: Magyarország teljes mentességet kap az orosz energiahordozókra kivetett amerikai szankciók alól
2025. november 08., szombat

Borvidék, mely a világűrből is látszik

A világűrből állítólag két emberi alkotás látszik: a kínai nagy fal és a portugáliai Douro völgyének teraszosan művelt szőlőültetvényei. Erről megbizonyosodni fölöttébb nehéz lenne, ám a híres borvidékre eljutni már egyszerűbb, mint gondolnánk.

Borvidék, mely a világűrből is látszik
Borvidék, mely a világűrből is látszik
2025. november 08., szombat

Borvidék, mely a világűrből is látszik

2025. november 07., péntek

Késelésbe torkollt egy vita, egy 47 éves férfi életét vesztette

Egy adósság miatt keletkezett konfliktusban vesztette életét egy 47 éves Hargita megyei férfi, miután egy 21 éves mikóújfalusi fiatal késsel szívtájékon szúrta. Az áldozat még autóba szállt, hogy hazamenjen, de útközben elvérzett.

Késelésbe torkollt egy vita, egy 47 éves férfi életét vesztette
Hirdetés