
Fotó: Baricz Tamás Imola
Birtokba vették a gyerekek, fiatalok Gyergyószentmiklós főterét az autómentes napon: pénteken már reggeltől szabadon lehetett kerékpározni az autósforgalom előtt lezárt részen. Nem zavarta semmi az aszfaltra önfeledten rajzolókat, játszókat sem.
2017. szeptember 24., 14:152017. szeptember 24., 14:15
Noha pénteken nem sütött hét ágra a nap, ez nem zavarta azokat, akik úgy döntöttek, hogy a város főterén, füstmentes környezetben töltenek el több időt. A program célja nem volt más, mint felhívni a figyelmet a megnövekedett autósforgalom okozta környezeti, baleseti és városképi problémákra, a közlekedési mód felelősségteljes megválasztására, a közösségi, a kerékpáros és a gyalogos közlekedés fejlesztésének szükségességére.
Fotó: Baricz Tamás Imola
Gyönyörű aszfaltrajzok is születtek, illetve az óvodásoknak és kisiskolásoknak meghirdetett rajzpályázatra beérkezett alkotásokat is közszemlére tették. A nagyobb gyerekek, fiatalok felmérhették, hogy mennyire ismerik a közlekedési szabályokat, gyarapíthatták helytörténeti ismereteiket is, illetve akadálypályát is kialakítottak számukra.
A felhívásra nagyon sok pedagógus kísérte a városközpontba az általa tanított gyerekeket.
– mondta Ambrus Katalin, a Fogarasy-iskola tanítónője.
Fotó: Baricz Tamás Imola
Mint mondta, az autómentes napról többször is beszélgetett a gyerekekkel, egész héten téma volt, de így is a pénteki napon a mérleg nyelve az autóval érkezettek felé billent. Igaz, több gyerek a környező településekről jár iskolába, ők a csomagtartóban hozták a bicikliket, rollereket, gördeszkákat.
– tette hozzá a tanítónő.
Fotó: Baricz Tamás Imola
Az egész napos rendezvényen végig szolgálatot teljesítettek a Vöröskereszt gyergyószentmiklósi önkéntesei. A Beteg a babám program kapcsán tartott előadásuk sok kisgyereknek nyújtott hasznos útbaigazítást. A füstmentes napon nagyobb balesetek nem történtek. Kisebb biciklis horzsolásokat kellett ellátniuk a vöröskereszteseknek. Délután 5 órától a polgármesteri hivatal előtt gyülekeztek mindazok, akik a kerékpáros felvonuláson részt vettek, a város főbb utcáin rendőri felügyelettel kerekeztek végig.
Fotó: Baricz Tamás Imola
A románok közel fele (47 százalék) úgy véli, előre hozott választásokra van szükség, a másik fele (szintén 47 százalék) viszont ellenzi ezt – derül ki a CURS felmérésének szerdán ismertetett eredményeiből.
A kormányprogramról és a kabinet beiktatáshoz szükséges parlamenti többség kialakításáról egyeztetett a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) szerdán Siegfried Mureșan miniszterelnök-jelölt.
Szerda reggel tovább csökkent a kőolaj ára azokra a reményekre, hogy nő az olajkínálat a Perzsa-öböl térségéből.
Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.
Sűrű havazással indult a nap a Transzfogarason – hívta fel a figyelmet a brassói regionális útügy.
Az ivóvízszolgáltatás reggel kilenc és délután egy óra között, míg az áramellátás reggel kilenc és délután öt óra között fog szünetelni szerdán több székelyudvarhelyi utcában – közli a polgármesteri hivatal.
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, ujjlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
szóljon hozzá!