
Fotó: Pinti Attila
Parajd térségében két műszakban dolgoznak a kotrógépek, hogy tartani lehessen a Korond-patak elterelésének július eleji határidejét – jelentette ki az ügyvivő gazdasági miniszter a szerdai kormányülés után.
2025. június 04., 22:512025. június 04., 22:51
Bogdan Ivan a sajtónak arról számolt be, hogy a reggeli órákban Mircea Fechet ügyvivő környezetvédelmi miniszterrel együtt egyeztetett a parajdi helyzet megoldásába bevont összes illetékessel. Ezen a találkozón elrendelték
A miniszter szerint jelenleg két műszakban dolgoznak a kotrógépek, hogy tartani lehessen a Korond-patak elterelésének július eleji határidejét.
Ivan közlése szerint a helyszínen két államtitkár felügyeli a munkálatokat, akik folyamatosan tájékoztatják a központi hatóságokat a fejleményekről. Ugyanakkor az első nemzetközi szakértők is megérkeztek már Parajdra.
– jelentette ki.
A miniszter beszélt arról is, hogy egy rendkívül egységes és összefogó közösséggel találkozott Parajdon.
Befejeződött az idei egységes mezőgazdasági támogatások előlegeinek az utalása a gazdák számlájára. Hargita megyében az igénylők többsége megkapta az előlegeket – napokon belül elkezdik utalni számukra a mezőgazdasági támogatások teljes összegét is.
Belügyminisztériumi egységek tartottak fáklyás felvonulást hétfőn este a december elsejei nemzeti ünnep alkalmából Csíkszeredában. Fotókon mutatjuk.
Bántalmazása miatt feljelentést tett a rendőrségen az a személy, aki hétfőn Gyulafehérváron azt kiáltotta Călin Georgescunak, hogy „Mars Moszkvába!”.
Szünetel az ivóvíz-szolgáltatás kedden reggel kilenc és délután két óra között a székelyudvarhelyi Kamilla utcában – közli a Harvíz vállalat.
Több mint 20 ezer ember vett részt hétfőn, Románia nemzeti ünnepén a gyulafehérvári katonai parádén, amelyen több mint ezer katona, tűzoltó, rendőr, kadét és Romániában állomásozó lengyel katona vonult fel.
55 éves korában, váratlanul elhunyt Kálloy Molnár Péter. Halálhírét először az Alma Együttes Facebook-oldalán közölték, ezt később magyarországi lapoknak többen is megerősítették.
Nicușor Dan államfő a felvonulást megtekintő tömeg közé vegyült, és közel két órán át szelfizett az ünneplőkkel a december 1-jei, Bukarestben tartott hivatalos állami ünnepség után.
A magyar filmművészet 130. évfordulója alkalmából öt héten át ingyen elérhető a Filmión 130 magyar film, köztük van a teljes Hunyadi-sorozat is.
Székelyföldön is debütál a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők. Mutatjuk, melyik székelyföldi településeken lesz látható a film decemberben.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn közzétett kéthetes előrejelzése szerint a következő napokban fokozatosan felmelegszik az idő, és a legmagasabb nappali hőmérséklet eléri a 12–14 Celsius-fokot.
szóljon hozzá!