Gáspárik Attila a Nemzeti új vezérigazgatója

Megszűnik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház évek óta tartó ideiglenes vezetése: július elsejétől Gáspárik Attila színész lett a legendás Székely Színház jogutódjának a vezérigazgatója.

Szász Cs. Emese

2011. július 01., 20:592011. július 01., 20:59

2011. július 01., 21:152011. július 01., 21:15



Gáspárik lemond rektori tisztségéről, mert nem akar funkciót halmozni

Lezajlott pénteken a Művelődési és Örökségvédelmi Minisztérium által szervezett versenyvizsga második fordulója. Bár a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatói tisztségére többen is pályáztak, a második fordulóra már csak a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem jelenlegi rektora, Gáspárik Attila jutott tovább. Ő egy 50 oldalas menedzseri vízióval pályázott a tisztségre, amelyben a Nemzeti 5 éves megvalósíthatósági tervét írta le. „A bizottság nagyon jónak találta a tervemet, csak arra voltak kíváncsiak, hogyan is lehet ezt majd pénz nélkül megvalósítani. Szerintem kevés pénzből meg lehet oldani mindent” – mondta a versenyvizsga után Gáspárik.

Gáspárik Attila 2008 márciusától a marosvásárhelyi színitanoda rektora, azelőtt az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke is volt. A színész és oktató amikor megpályázta a vezérigazgatói tisztséget, már akkor kijelentette, amennyiben elnyeri a pozíciót, lemond rektori tisztségéről.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színháznak pont három évig volt ideiglenes vezetése: 2008 július elején menesztette a minisztérium Cristian Ioant tisztségéből, arra hivatkozva, hogy nem tett eleget kötelezettségeinek. Pár hónapig vezérigazgató nélkül működött a színház, majd a 2009-es év elején ideiglenesen Vlad Rădescut nevezték ki vezérigazgatónak. Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter 2010 októberében Vlad Rădescut Csapó Györgyre cserélte – szintén ideiglenesen. A minisztériumi döntés ellen azonban pert indított Rădescu, meg is nyerte azt, így a fővárosi táblabíróság úgy döntött, visszahelyezi vezérigazgatói tisztségébe őt ez év márciusában. Vlad Rădescu ideiglenes mandátuma a versenyvizsgáig tartott, hétfőtől már Gáspárik Attila veszi át a vezetést a Nemzetiben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Forgalmi rend változás: újabb egyirányú útszakasz Marosvásárhelyen

Egyirányúvá alakítják Marosvásárhelyen a Papiu utcát a Negoj és a Hosszú utca közötti útszakaszon.

Forgalmi rend változás: újabb egyirányú útszakasz Marosvásárhelyen
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Szombattól lehet korcsolyázni a marosvásárhelyi Várban

Szombaton fél tíztől fogadják az első korcsolyázókat a marosvásárhelyi várba felállított szabadtéri jégpályán. A hivatalos megnyitó csak december 5-én lesz.

Szombattól lehet korcsolyázni a marosvásárhelyi Várban
2025. november 14., péntek

Súlyos autóbaleset történt Szalárdon, áll a forgalom

Hat utas érintett abban a péntek reggeli autóbalesetben, amely Maros és Hargita megye határánál Szalárdon történt.

Súlyos autóbaleset történt Szalárdon, áll a forgalom
2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

Hirdetés
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.

A lakosság dönt a forgalmi rendről?
A lakosság dönt a forgalmi rendről?
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

2025. november 09., vasárnap

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben

Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben
2025. november 09., vasárnap

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját

Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

2025. november 08., szombat

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság

Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság
2025. november 08., szombat

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat

Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat
Hirdetés