Hirdetés
Hirdetés

Gálaműsorral ért véget a 21. Bernády Napok

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

Csányi Sándor színművész egyszemélyes vígjátékával és a hagyományos kitüntetéssel zárult a 21. Bernády Napok Marosvásárhelyen. Idén Ötvös József, a Vártemplom nyugalmazott lelkésze kapta a Bernády-emlékplakettet.

Szász Cs. Emese

2018. október 28., 10:262018. október 28., 10:26

Nyolcvan évvel ezelőtt hunyt el Marosvásárhely legnevesebb, városépítő polgármestere, az ő emlékére szervezi meg minden évben a polgármester nevét viselő alapítvány a Bernády Napokat. Az idén ötnaposra nyúlt a rendezvénysorozat, amely gálaműsorral ért véget a Kultúrpalotában szombat este.

Borbély László, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, 21. éve szervezik a Bernády Napokat, amelynek egyik kihívása, hogy évről évre olyant nyújtsanak, amely „megerősít abban, hogy érdemes élni ebben a városban, érdemes többet tenni a közösségért”.

Idézet
Idén 185 fiatal vetélkedett a futball- és kosárlabdapályán, elméleti vetélkedőkön. Huszonegy év alatt több mint ezer fiatalhoz jutott el az üzenet, hogy volt itt egy olyan polgármester, aki megálmodta és megvalósította azt, ami a modern Marosvásárhelyt jelentette

– fogalmazott Borbély.

Hirdetés

A Bernády Napok egyik fő momentuma mindig, amikor a gálán kiderül, ki kapja a Bernády-emlékplakettet. Nagy Miklós Kund, az alapítvány kuratóriumi alelnöke laudációjából kiderült, hogy idén a tavaly nyugdíjba vonult vártemplomi lelkész, Ötvös Józsefre esett a választás.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

A négy évtizeden át református lelkipásztori szolgálatot végzett Ötvös József mindig többet vállalt, mint amit szigorúan értelmezett a munkája „megkövetelt”: cikkeket, könyvet írt, szerkesztett, rádiózott, kiemelt figyelmet fordított a szórványra. 1994-től volt marosvásárhelyi lelkész, előbb a Cserealján, majd a Vártemplomban szolgált egészen múlt évi nyugdíjazásig. A díjazott elmondta, meghatódva és meglepődve áll a kitüntetés előtt, úgy érzi, ezzel az egyház is kitüntetést kapott.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

Ilyen amikor egy youtuber mozifilmet rendez

Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.

Ilyen amikor egy youtuber mozifilmet rendez
Ilyen amikor egy youtuber mozifilmet rendez
2026. június 13., szombat

Ilyen amikor egy youtuber mozifilmet rendez

Hirdetés
2026. június 13., szombat

Székelyföldet is nevesíti a Tomac-kormány reformterve

Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.

Székelyföldet is nevesíti a Tomac-kormány reformterve
2026. június 13., szombat

Országszerte több mint ezer házkutatást tartottak és 535 személyt állítottak elő, mindössze öt nap alatt

Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.

Országszerte több mint ezer házkutatást tartottak és 535 személyt állítottak elő, mindössze öt nap alatt
2026. június 13., szombat

Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz élére

Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.

Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz élére
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán: politikai és gazdasági káosz felé tart Magyarország

A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.

Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán: politikai és gazdasági káosz felé tart Magyarország
2026. június 13., szombat

Nicușor Dan: a bányászjárás a demokrácia elleni erőszak szimbóluma

A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.

Nicușor Dan: a bányászjárás a demokrácia elleni erőszak szimbóluma
2026. június 13., szombat

Új törvény a hangos bulik ellen: akár 12 ezer lejes bírság is járhat a közrend megzavarásáért

Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.

Új törvény a hangos bulik ellen: akár 12 ezer lejes bírság is járhat a közrend megzavarásáért
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Robbanás történt, majd tűz ütött ki egy temesvári lakásban, 43 embert evakuáltak a tömbházból

Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.

Robbanás történt, majd tűz ütött ki egy temesvári lakásban, 43 embert evakuáltak a tömbházból
2026. június 12., péntek

Elhunyt Nagy Antal, a Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára

Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.

Elhunyt Nagy Antal, a Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára
2026. június 12., péntek

Teljesen átszervezik a magyarországi közmédiát

Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.

Teljesen átszervezik a magyarországi közmédiát
Hirdetés