Fojtogató füst miatt panaszkodtak Székelyudvarhelyen március 26-án a Tábor negyedi lakosok. Mint megtudtuk, a füst a belvárosi református temetőből szállt fel, a tavaszi lombtalanítás alkalmából gyújtottak meg több konténernyi száraz koszorút.
2010. március 28., 16:072010. március 28., 16:07
2010. április 07., 15:082010. április 07., 15:08
Amint a képen is látszik, a füst nagy részét nem a száraz koszorú okozta, hanem a vázának használt pillepalackok és a műanyag cserepek. Az AVE Hargita szakemberei szerint ezek szemétnek minősülnek és nem égethetők lomtalanítás céljából, mint például a száraz gally.
Csendőr Zsuzsánna, környezetvédelmi felelős elmondta, hogy ezért a műveletért büntethetőek lennének, ugyanis nem váltottak engedélyt erre a célra. A Tábor negyediek arra panaszkodtak, hogy a péntek reggeli füst miatt olyan szag lett a lakásokban, ami miatt újra ki kellett takarítaniuk, ugyanis van, aki már megejtette a Húsvét előtti nagytakarítás fontosabb műveleteit.
“Hatalmas Székelyudvarhelyen a halottkultusz” – nyilatkozta Gede Mátyás, a belvárosi lelkészi hivatal lelkésze. Csak egy temetésen több mint 120 koszorút hoznak a temetőbe, viszont ezt majdnem mindig otthagyják. Külön meg kellene fizetniük a temetőőrt, aki eltakarítja a sírokról az elszáradt virágokat és koszorúkat. Havonta 3000 lejbe kerülne a szemét elhordása, viszont erre nincs megfelelő anyagi keret – tudtuk meg a lelkésztől. A ravatalozó mögött van egy helyiség, amit a megfelelő szakemberek segítségével ki lehetne alakítani a célnak megfelelő égetőnek, magas kéménnyel, ami nem zavarná a környéken lakókat. Szó esett egy olyan darálógép beszerzéséről is, ami ugyancsak csökkentené a szemét költségeit, viszont egyik projektre sincs elegendő pénz.
A problémára már az idén megoldás lehet, hogy végleg betelik a temető, és nem kerül be annyi égetnivaló, mint idáig.
Nem merült fel olyan szakmai kifogás, amely indokolná az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi szakvizsga megismétlését vagy a dolgozatok újrajavítását – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.
Az idei influenzaszezon első halálos áldozata egy 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő Kolozs megyei férfi – közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatásoknak a kifizetései – tájékoztatott a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Jelentős késésekre és járattörlésekre figyelmeztet a Wizz Air az olasz légiforgalmi irányítási rendszer meghibásodása miatt. A fennakadás mindegyik olaszországi járatot, még az ott áthaladókat is érintheti.
Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte pénteken a Kovászna megyei ügyészség.
Jóváhagyta csütörtök esti együttes ülésén a képviselőház és a szenátus házbizottsága a parlament imacsoportjának újjáalakítását a 2024–2028-as törvényhozási ciklusra.
Viszonylag korán köszöntött be az idei első hó a hegyvidéki területeken: fehérbe borult a táj Brassópojánán is, ezért a Brassó megyei hegyimentők arra kérik a turistákat, hogy a megszokottnál is körültekintőbben tervezzék meg túráikat.
Egy platinagyűrű kerül kalapács alá jövő héten Bukarestben, amelynek központi gyémántja több mint 9 karátos – közölte pénteken az Artmark nevű aukciós ház.
szóljon hozzá!