
Fotó: Székely Emőke
Friss Fm néven indult új rádió Háromszéken, mely fiatalos, lendületes zenékkel, műsorokkal várja a hallgatókat. A Friss Fm hullámhosszán minden zene neked szól!
2011. június 14., 15:352011. június 14., 15:35
2011. június 14., 15:452011. június 14., 15:45
A Régió rádió helyett született meg az új rádió, mely egész Háromszéket lefedi, és olyan típusú rádiózást hozott Kovászna megyébe, mely eddig hiányzott. Bár Kovászna megyében két magyar rádió is működik, egyik sem azt a csoportot célozta meg műsorpolitikájával, mint a Friss Fm, hiszen itt fiatal műsorvezetők, új, modern zenék, lendületes műsorok hallhatók. Illés Márton szaktanácsadó a Székelyhon.ro-nak elmondta, a Friss Fm-nél elsősorban a zene dominál, hiszen kevés szöveg, sok zene hallható. Kivétel ez alól a reggeli műsor, a Dupla Csavar, ahol különböző témákat dolgoznak fel a műsorvezetők, de a hallgatók hívásait is fogadják, kíváncsiak a véleményekre az adott témával kapcsolatosan.
A rádiónak jelenleg öt munkatársa van, hiszen egy kis rádióról van szó, ketten reggeli műsort vezetnek, de egész délelőtt van műsorvezető, aki a dalok felkonferálása mellett közérdekű információkkal szolgál, de útinform is hallható, valamint óránként friss hírekkel jelentkeznek. A Friss Fm-en – más rádióktól eltérően – korábban vannak a hírek, minden egész óra előtt néhány perccel, így innen lehet legkorábban értesülni Kovászna megye eseményeiről – mondta Illés Márton.
Illés Márton már több romániai és magyarországi rádiónál is dolgozott mint tanácsadó
A szaktanácsadó, aki már több rádiót is felépített, elmondta, véleménye szerint egy jó rádió kialakítása hosszú folyamat, ami nagyban függ a műsorvezetőktől, de a zenei kínálattól is. Ugyanakkor az is fontos, hogy milyen korosztályt céloz meg a rádió, hiszen mindenki más és más zenét szeret hallgatni. A Friss Fm a fiataloknak szól, jó zenékkel, érdekes kérdéseket feszegető műsorokkal és kívánságműsorral jelentkezik nap mint nap. A rádiót egész Kovászna megyében lehet fogni: Sepsiszentgyörgyön a 88,7-es hullámhosszon, Kézdiszéken a 88,0-án, Erdővidéken a 90,5-ön, Orbaiszéken pedig a 107,2-es hullámhosszon.
A rádió minden műsora interaktív, a szerkesztők várják a telefonálókat, sms-ezőket, de messengeren is lehet írni véleményt, kérdést, ennek azonosítója a frissfm. A rádió egész nap sugároz, nagyszerű zenéket, műsorokat, ezek között pedig a legfrissebb országos, megyei és sepsiszentgyörgyii hírek hallhatók.
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
szóljon hozzá!