Hirdetés
Hirdetés

Folyamatosan csökken a beiskolázottak száma Romániában

Kevesebben az iskolapadokban. Demográfiai mutatókkal magyarázható •  Fotó: Veres Nándor

Kevesebben az iskolapadokban. Demográfiai mutatókkal magyarázható

Fotó: Veres Nándor

A 2016–2017-es tanévben a romániai köz- és felsőoktatásban beiskolázott tanulók száma 3,59 millió fő volt, 45 300-zal kevesebb, mint egy évvel korábban – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) közleményéből. Hargita megyében mintegy ezer iskolással kevesebb kezdte meg a tanévet tavaly ősszel, mint egy évvel korábban.

Agerpres

Molnár Rajmond

2017. július 04., 21:212017. július 04., 21:21

Az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint a 2016–2017-es tanévben a beiskolázott tanulók csaknem fele (47,1 százalék) elemibe és általános iskolába járt, közel egyharmada középiskolás és óvodás volt (18,1 százalék illetve 15,1 százalék). A tanintézetekbe járó fiataloknak több mint fele (50,2 százalék) fiú volt, a tanulóknak pedig 70,8 százaléka járt városon iskolába vagy egyetemre. Az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest csak a szakiskolákba járó diákok száma növekedett, 15 700-zal.

A legnagyobb csökkenést az elemi és az általános iskolák tagozatain regisztrálták az egy évvel korábbi állapotokhoz képest: előbbibe 22 800-zal, utóbbiba pedig 16 600-zal kevesebb tanuló járt.

További adatok

A tanulók elsöprő többsége (95,7 százalék) állami intézményben tanult, csak kevesen (4,3 százalék) látogatták a magániskolákat vagy egyetemeket. A 2016–2017-es iskolai évben az egyetemi hallgatók száma 531 600 volt, nagyobb részük (53,9 százalékuk) nő. Az oktatásban összesen 235 800 pedagógus dolgozott, tehát egy pedagógusra 15 tanuló vagy egyetemi hallgató jutott. A pedagógusok több mint háromnegyede (77,3 százalék) nő volt.

Hirdetés

Az oktatás 147 300 osztályteremben, 26 600 laborban, 5 400 sportpályán, 5000 műhelyben, 4800 tornateremben és 53 úszómedencében zajlott

– derül ki az INS közleményéből.

Évtizedekkel ezelelőtt sokkal többen koptatták a tanintézetek padjait •  Fotó: Veres Nándor Galéria

Évtizedekkel ezelelőtt sokkal többen koptatták a tanintézetek padjait

Fotó: Veres Nándor

Látványos csökkenés

A csökkenés Hargita megyében is érezhető: míg a 2015–2016-os tanévben 52 426 óvodás, elemi osztályos, általános, középiskolás és szakiskolás kezdte el a tanévet, addig a 2016-2017-es tanévben csak 51 549

– tudtuk meg a tanfelügyelőség vonatkozó statisztikáiból. Az egyéves időintervallumhoz képest azonban drasztikusabb csökkenés is tapasztalható, ha korábbi adatokat nézünk. 1997-ben 68 148 iskolás kezdte meg a tanévet Hargita megyében, amely 17 ezerrel több, mint a legutóbbi iskolai évben. A jelenségről már többször is cikkeztünk,

a beiskolázások csökkenése leginkább demográfiai (népesedés adatait elemző tudomány) mutatókkal magyarázhatók.

A két legfőbb ok a születések számának csökkenése, illetve az egyre nagyobb méreteket öltő kivándorlás Nyugat-Európába.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 03., kedd

RMDSZ-frakcióvezető: felül kell vizsgálni a legérzékenyebb csoportokat érintő megszorításokat

Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, Csoma Botond szerint jelenleg egyetlen pártnak sem érdeke a kormány megbuktatása, mert „ebben a Románia számára sorsdöntő időszakban” senkinek sem áll érdekében a kormányválság.

RMDSZ-frakcióvezető: felül kell vizsgálni a legérzékenyebb csoportokat érintő megszorításokat
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Eltörölné a gyermeknevelési díj egészségbiztosítási járulékát a munkaügyi miniszter

A gyermeknevelési díj egészségbiztosítási járulékkötelezettségének (CASS) eltörlését sürgette kedden a Facebook-oldalán a munkaügyi miniszter.

Eltörölné a gyermeknevelési díj egészségbiztosítási járulékát a munkaügyi miniszter
2026. február 03., kedd

A szokásosnál korábban utalnak több szociális juttatást

A Országos Kifizetési és Szociális Felügyeleti Ügynökség (ANPIS) kedden bejelentette, hogy ebben a hónapban korábban utalják a szociális juttatásokat, mivel február 8., a megszokott kifizetési nap vasárnapra esik.

A szokásosnál korábban utalnak több szociális juttatást
2026. február 03., kedd

A tiltakozások után lépett az RMDSZ: a helyi adók felülvizsgálatát kezdeményezik

Hivatalos lépéseket tesznek a kormánynál az adóterhek mérséklése érdekében: a helyi adók felülvizsgálatát kezdeményezik – jelentette be az RMDSZ. A szövetség szerint a kormány sürgősségi kormányrendelettel lépni tud.

A tiltakozások után lépett az RMDSZ: a helyi adók felülvizsgálatát kezdeményezik
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Kevesebb új autót értékesítettek, de továbbra is a Dacia vezet Romániában

Idén januárban 33 százalékkal kevesebb új autót helyeztek forgalomba Romániában, mint 2025 első hónapjában – derül ki a Gépkocsigyártók és Importőrök Egyesületének (APIA) kedden közzétett előzetes adataiból.

Kevesebb új autót értékesítettek, de továbbra is a Dacia vezet Romániában
2026. február 03., kedd

„Bolojan a gázpalack mellett játszik a tűzzel” – éles kritika érte a kormányfőt a megszorítások miatt

Mihai Fifor szociáldemokrata párti képviselő szerint Ilie Bolojan miniszterelnök megszorító intézkedései az ország stabilitásának legfőbb pilléreit gyengítik.

„Bolojan a gázpalack mellett játszik a tűzzel” – éles kritika érte a kormányfőt a megszorítások miatt
2026. február 03., kedd

Nincs mód adócsökkentésre a pénzügyminisztérium szerint

A várakozás, bizakodás ellenére úgy tűnik, nincs lehetőség arra, hogy a helyi önkormányzatok csökkentsék a 2026-os évre vonatkozó helyi adók mértékét. A pénzügyminisztérium álláspontja szerint ez törvénybe ütköző lenne.

Nincs mód adócsökkentésre a pénzügyminisztérium szerint
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Megdöbbentő családi háttérről számolt be a gyermekvédelem a patakba fulladt testvérpár halálesete után

Vizsgálatot indított a Szeben megyei gyermekvédelem annál a kürpödi (Chirpăr) családnál, amelynek két gyermeke egy patakba fulladt hétfőn.

Megdöbbentő családi háttérről számolt be a gyermekvédelem a patakba fulladt testvérpár halálesete után
2026. február 03., kedd

Elkapta az autó orrát a vonat, sértetlenül megúszta az idős sofőr – videó

Későn állt meg autójával egy idős sofőr Brassóban egy vasúti átkelőnél, és az érkező vonat elütötte a személyautó elejét. Egy másik jármű fedélzeti kamerája rögzítette a balesetet, a rendőrség pedig utólag közzé is tette.

Elkapta az autó orrát a vonat, sértetlenül megúszta az idős sofőr – videó
2026. február 03., kedd

Ez a kemény fagy most nagy ívben kikerült minket, de ki bánja?

Az ország keleti és déli részén hűlt le igazán a hőmérséklet keddre virradóan, Székelyföldön az évszakhoz képest nem volt rendkívüli hideg, sőt.

Ez a kemény fagy most nagy ívben kikerült minket, de ki bánja?
Hirdetés