Főhajtás Kovács Sándor kanonok-főesperes koporsójánál

Kedd este Kolozsváron, utolsó szolgálati helyének székesegyház méretű főtemploma zsúfolásig megtelt a megilletődött hívekkel. Takó István, egykori udvarhelyi segédlelkész személyes emlékeket is idéző beszéddel búcsúzott.

korábban írtuk

Elhunyt Kovács Sándor főesperes-plébános

Elhunyt Kovács Sándor kanonok, a kolozsvári Szent Mihály-templom plébánosa, december 25-én este fél tíz előtt néhány perccel egy Kolozsvárhoz közeli klinikán – adja hírül a romkat.ro.

Szerda délután Erdőszentgyörgyön, a Székelyudvarhelyi Főesperesi Kerület határtelepülésén – ahol jártában-keltében egy keretszvetésre mindig megállt – lelki gyermekei várták, majd kísérték a gyászkocsit. A stációt tartókra Boldizsár Ferenc helyi plébános fogalmazott áldó gondolatokat.

Együtt

Méltóságteljes csendben vártak a Szent Miklós Egyházközség képviselő testülete, kerületből és távolabbról érkezett papok, a város és a környék katolikusai a templom előtt.

Míg ravatalra helyezték az egyháztanácsosok a koporsót, a Psallite Vegyeskar és a templomnyi gyászoló együtt énekelte a Magnificatot, amelynek kezdő sora, a Magasztalja lelkem az Urat (Lk 1, 46) volt a papi jelmondata. András Attila udvarhelyi jezsuita szerzetes imádkozott és meghintette szenteltvízzel a koporsót.

Égi születés

„Szent János ünnepének evangéliuma gondolatban a húsvéti eseményekhez vezet minket, Jézus üres sírjához. Átíveli az egész földi életet, az Isten-akarta és -ajándékozta távlatot mutatva fel nekünk – emelte magasabbra a veszteség fájdalmából tekintetünket a liturgia főcelebránsa és szónoka, László Attila, a Szent György Egyházközség plébánosa.

Nemrég paptestvére ravatala fölött arról elmélkedett, ki a pap. Az udvarhelyiek elé ténnyé élte azt – emlékeztetett a szónok. Hallani véltük karácsonyi prédikációt; ahogyan találkozáskor néven szólít; a kora reggel miséző lelkiatyát. Visszaidéztük azt a forradalmi hangulatú éjszakát, amikor kilépve a Városháza erkélyére, csend lett, és imává vált az együttlét. Emlékünk: „szálfaegyenesen áll, mosolyog, és egyértelművé válik: itt van az Egyház!” Volt diákjaiban, hittanosaiban élnek tovább élet- és hitleckéi. Az utolsó, és egyben legmaradandóbb: ahogyan engedelmeskedett az isteni Mester hívásának.