
Fotó: Jancsó László
Az 1944-ben deportált csíki zsidókra emlékeztek pénteken a csíkszeredai zsidó temetőben. A holokauszt áldozatainak emlékműve előtt elhelyezték a kegyelet koszorúit.
2010. október 08., 13:272010. október 08., 13:27
2010. október 08., 15:332010. október 08., 15:33
Fotó: Jancsó László
Csíkból 314 személyt hurcoltak el haláltáborokba 1944-ben, emlékművüknél, a zsidó temetőben gyűlnek össze minden évben a megemlékezők. Az elhunytak családtagjai, leszármazottai mellett a Joannes Kájoni Szakközépiskola, valamint a József Attila Általános Iskola diákjai is jelen voltak a megemlékezésen, akik dokumentumokból, levelekből készült összeállítással emlékeztek az akkor történtekre, felidézve a haláltáborokba hurcoltak visszaemlékezéseit.
Fotó: Jancsó László
Antal Attila alpolgármester köszöntője után Ferencz Salamon Alpár, Hargita megyei főtanfelügyelő, helyi önkormányzati képviselő, történelem szakos tanárként elevenítette fel a Csíkszereda fejlődésében nagy szerepet játszó zsidók emlékét, akiknek történetét fontos megismerni ahhoz, hogy a legújabb kori antiszemitizmus, intolerancia, idegengyűlölet ne vegyen erőt rajtunk.
Fotó: Jancsó László
Solymosi Alpár csíkszeredai unitárius lelkész a holokauszt éveit olyan időszaknak nevezte, amikor, mint a történelemben jó néhányszor, az ember Istennek hitte magát. A megemlékezés egyperces néma főhajtással, közös imával ért véget, majd az emlékműnél elhelyezték a kegyelet koszorúit.
A tavaly decemberi leállás után folytatja a kivitelező a Tusnádfürdőt ellátó új vízvezeték építését. Idén nemcsak a hálózatot, hanem a vízszolgáltatáshoz szükséges létesítményeket is szeretnék elkészíteni, hogy tudják beüzemelni az új rendszert.
Nemzetközi szimpóziumra várják a pedagógusokat március 21-én, szombaton Csíkszeredában, ahol a gyermekek jóllétéhez kapcsolódó innovatív oktatási megoldások kerülnek fókuszba.
A szívinfarktusos betegek ellátása mellett lehetőség van szívritmusszabályzó eszközök beültetésére, illetve cerebrovaszkuláris beavatkozásokra is Csíkszeredában, a magyar kormány támogatásával létrehozott intervenciós kardiológiai központban.
A felső légúti megbetegedések számának csökkenését követően, csütörtöktől ismét lehet látogatni a pácienseket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház legtöbb osztályán.
Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában, amely a hatvan év feletti korosztály számára kínál értékes, érdekes és közérthető előadásokat. Az első prezentációt március 31-én, kedden tartják.
A Csíki Játékszín először tűzi műsorára Reginald Rose 12 dühös ember című drámáját, Vladimir Anton rendezésében. A produkció olyan témákat állít középpontba, amelyek napjaink társadalmi megosztottságában különösen aktuálisak.
Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
A csíkszeredai Vár téren gyűlt össze az ünneplő közösség, hogy méltóképpen megemlékezzen az 1848–49-es magyar forradalomra és szabadságharcra. Az ünnepségen beszédet mondott Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár is.
Nemzetmegtartó szolgálatukért tüntettek ki több erdélyi személyiséget. A Sulyok Tamás köztársasági elnök által adományozott magyar állami kitüntetések ünnepélyes átadását Csíkszeredában tartották vasárnap.