
Három autót rongált meg egy 22 éves nő csütörtök délelőtt, miután autójával kanyarvétel közben kisodródott a Csíkszereda központi parkja és a Sapientia egyetem közötti útszakaszon.
2018. május 03., 18:182018. május 03., 18:18
2018. május 03., 19:212018. május 03., 19:21
A Postabank irányából érkező BMW csíkszeredai vezetője balra, az egyetem irányába térve elvesztette uralmát a jármű fölött, majd több autónak is nekiütközött. Egyik járművet az ütközés ereje a járdára lökte, személyi sérülés nem történt.
Incze Miklós, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője tájékoztatása szerint „a kevés vezetési tapasztalattal rendelkező nő megijedt”, ezért elhagyta a helyszínt. A városháza térfigyelő kamerájának felvételei szerint az autó a 11 óra 28 perckor történt baleset után megfordult az egyenirányú utcában, majd a városi művelődési ház irányába távozott. Röviddel később a rendőrség is megérkezett, majd az orr-részén összetörött BMW – ezúttal egy férfi vezetővel – visszatért a helyszínre.
A nőt azonosították és a rendőrségre kísérték, ahol – a helyettes szóvivő elmondása szerint – „mivel ez volt az első közúti kihágása autóvezetőként, illetve sérülés sem történt, figyelmeztetésben részesült”.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
7 hozzászólás