
A csíkszeredai önkormányzat keddi döntése nyomán egy Nagy István- és egy Zsögödi Nagy Imre-festménnyel gazdagodik a Csíki Székely Múzeum.
2010. december 28., 17:522010. december 28., 17:52
2010. december 28., 19:272010. december 28., 19:27
„Kolozsváron került sor nemrégiben egy aukcióra, de mivel a festmények nem leltek gazdára, és az alkotások szeredai vonatkozásban nagy jelentőséggel bírnak, kezdeményeztük, hogy a tartalékalapból vásároljuk meg a két festményt a Csíki Székely Múzeum számára” – foglalta össze az előzményeket portálunk számára Antal Attila alpolgármester. A Zsögödi Nagy Imre által 1958-ben festett Pásztorok című festmény a feltételezések szerint Németországból került haza, erre és egy Nagy István-pasztellrajz megvásárlására utaltak ki tehát pénzösszeget a tartalékalapból.
Szintén a keddi rendkívüli önkormányzati ülésen kevéssel több mint 380 ezer lejt foglaltak bele a költségvetésbe a városatyák. „Kértük, megkaptuk, van is mire költeni” – jegyezte meg Ráduly Róbert Kálmán polgármester. Szavaiból kiderült, a kormánytól kapott alapokat a hőszigetelési programra fordítják, pontosabban egy, a Kalász-negyedben már korábban elkezdett munkálatot folytatnak. A csobotfalvi templom javítására a Hargita megyei önkormányzat hétfői ülésén negyvenezer lejt utalt ki a csíkszeredai önkormányzatnak, a városatyák ezt az összeget is belefoglalták a költségvetésbe.
A tavaly decemberi leállás után folytatja a kivitelező a Tusnádfürdőt ellátó új vízvezeték építését. Idén nemcsak a hálózatot, hanem a vízszolgáltatáshoz szükséges létesítményeket is szeretnék elkészíteni, hogy tudják beüzemelni az új rendszert.
Nemzetközi szimpóziumra várják a pedagógusokat március 21-én, szombaton Csíkszeredában, ahol a gyermekek jóllétéhez kapcsolódó innovatív oktatási megoldások kerülnek fókuszba.
A szívinfarktusos betegek ellátása mellett lehetőség van szívritmusszabályzó eszközök beültetésére, illetve cerebrovaszkuláris beavatkozásokra is Csíkszeredában, a magyar kormány támogatásával létrehozott intervenciós kardiológiai központban.
A felső légúti megbetegedések számának csökkenését követően, csütörtöktől ismét lehet látogatni a pácienseket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház legtöbb osztályán.
Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában, amely a hatvan év feletti korosztály számára kínál értékes, érdekes és közérthető előadásokat. Az első prezentációt március 31-én, kedden tartják.
A Csíki Játékszín először tűzi műsorára Reginald Rose 12 dühös ember című drámáját, Vladimir Anton rendezésében. A produkció olyan témákat állít középpontba, amelyek napjaink társadalmi megosztottságában különösen aktuálisak.
Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
A csíkszeredai Vár téren gyűlt össze az ünneplő közösség, hogy méltóképpen megemlékezzen az 1848–49-es magyar forradalomra és szabadságharcra. Az ünnepségen beszédet mondott Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár is.
Nemzetmegtartó szolgálatukért tüntettek ki több erdélyi személyiséget. A Sulyok Tamás köztársasági elnök által adományozott magyar állami kitüntetések ünnepélyes átadását Csíkszeredában tartották vasárnap.
szóljon hozzá!