
Fotó: Both Ildikó
Évek óta rondítja Sepsiszentgyörgy központját a sorsára hagyott Romtelecom épülete, most azonban megoldást találtak és felújítják. Ezt követően a posta és az adóhivatal is odaköltözne.
2010. május 28., 08:592010. május 28., 08:59
2010. június 03., 19:432010. június 03., 19:43
Fotó: Both Ildikó
Hamarosan elkezdődik a többszintes épület renoválása, hiszen sikerült megállapodást kötni a jelenlegi tulajdonossal – közölte Antal Árpád András polgármester. A felújítást követően a polgármesteri hivatal kibéreli az épületet a Deutsche Telekomtól, és ott rendeznék be az adóhivatal egy részét valamint átköltözne a postahivatal is, mely jelenleg a volt Hungária Szállóban található.
Fotó: Both Ildikó
Első körben az épület külső szerkezetét erősítik meg, rendbeteszik körülötte a területet is, mely szintén elhanyagolt állapotban van, majd ezt követően jövő éve elején kezdik meg a belső átalakításokat, renoválást is.
A hivatal és a tulajdonos cég közötti bérleti szerződés tíz évre szól, de részletei egyelőre nem nyilvánosak. Mint ismeretes a régi posta néven ismert épület hosszú évek óta áll kihasználatlanul a városközpontban, valamikor a Romtelecom és a központi postahivatal, telefonközpont működött benne.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.