Fotó: Gergely Imre
A gyergyószentmiklósi római katolikus köztemetőben jelenleg nem létezik egy pontos nyilvántartás a gondozott illetve elhanyagolt, vagyis a megváltott, illetve gazdátlan sírokról. A temetkezési hely működését ez igencsak megnehezíti, hiszen egy-egy újabb temetés alkalmával a sírkert felügyeletét végző plébánián csak sejteni lehet, hogy az illető temetkezési helyért fizetett-e valaki sírmegváltási díjat, vagy már átadható újabb temetkezésre.
2009. november 16., 20:582009. november 16., 20:58
Fotó: Gergely Imre
A gyergyószentmiklósi köztemető hosszú ideig a polgármesteri hivatalhoz tartozott, majd évekig egy magánvállalkozó végezte a gondozását. Ez a hatáskör ezelőtt öt évvel került vissza az egyházhoz, pontosabban a Szent Miklós Plébániához. Az átszervezéskor nem került sor a megváltott sírhelyek nyilvántartásának átadására, ezért a plébánián a közeljövőben összesítené szeretnék a megváltott sírhelyek jegyzékét. Így most a római katolikus temetőben található sírok és temetkezési helyek adatait digitális módszerrel rendszerezik. A plébánia célja ezzel az, hogy pontos kimutatás készüljön a megváltott, illetve gazdátlan sírhelyekről, de ugyanakkor a készülő digitális adatbázis mindenki számára hasznos lehet.
A dokumentálás során minden egyes sírt, és elhagyott temetkezési helyet azonosítanak és bejelölnek majd egy digitális térképen. Ez pontos képet mutat majd a római katolikus temető megváltott és meg nem váltott sírhelyeiről, megkönnyíti a kegyeleti hely adminisztrációját. Emellett azonban azt is jelenti, hogy bárki különösebb keresgélés nélkül megtalálhatja elhunyt ismerősének, hozzátartozójának nyughelyét. A temető kapujánál egy számítógépes eligazító rendszert szerelnek fel a későbbiekben, ahol egy kattintással pontosan megtalálható lesz az itt eltemetett személyek sírja – közölte Portik Hegyi Kelemen főesperes plébános.
Az új adatbázis akár arra is lehetőséget nyújt, hogy a városból elszármazott személyeknek lehetősége legyen számontartani az elhunyt hozzátartozóik, őseik nyughelyeit, hiszen minden sírhelyről fénykép készül, szerepel az ezekben elhantoltak neve, születési és haláluk éve is. Az esperes hozzátette: addig is míg a pontos nyilvántartás elkészül, várják a híveket, a sírmegváltást igazoló nyugtával, hiszen csak ez bizonyítja, hogy 20 évre kifizették a sírhelyet. A későbbi félreértések elkerülése végett a megváltási díj kifizetését igazoló nyugta számát a sírkövek, fejfák hátoldalára is ráírják.
Fotó: Gergely Imre
A főesperes plábános azt is kiemelte: nincs arról szó, hogy a több mint 20 év óta meg nem váltott és gondozatlan sírokban nyugvókat egy más helyre költöztetnék. Az újra kiadott sírhelyeknél a temetéskor a korábbi földi maradványokat is megfelelő módon ugyanoda hantolják majd vissza. A felmérést végző Geoservice kft vezetője, Zsigmond István geodéziai mérnök közölte, jelenleg a terepmunka, vagyis a sírhelyek pontos bemérése és lefényképezése zajlik.
Eddig mintegy 4000 sírhelyet jelöltek be a készülő digitális térképen, ami számítások szerint a temető kéthatmadát jelenti. Az azonosítási munka még körülbelül két hétig folyik, a részletes digitális adatbázis a jövő év elejére készülhet el. A temetőkapuhoz tervezett számítógépes eligazító rendszer felszerelése az anyagiak függvényében történik meg, ez közülbelül 20.000 lejes befektetést jelent a Plébánia számára. Jövő évtől emelkedni fog a temető fenntartási díj, a jelenlegi 10 lejről 15-re, közölte a főesperes. Ebből azonban nemcsak a digitális rendszer elkészítését és működtetését akarják fedezni. A víz, villany, szemételhordás is jelentős költséget jelent a temető fenntartásában.
Az útkarbantartók a sűrű havazás miatt egyelőre leállították a Transzfogarasi út hótalanítását, de biztosították a közvéleményt arról, hogy a hónap végéig megnyitják az utat a forgalomnak.
A közösség összefogása adott reményt a mindössze tízéves, Duchenne-szindrómával élő Tasnak és családjának. Az önzetlen segítőknek köszönhetően mostantól bárki követheti, segítheti őt a küzdelmében, és a kezelésében is új fejezet kezdődhet.
Pénteken a román deviza erősödött az euróval szemben, amelynek az értéke a Román Nemzeti Bank középárfolyama szerint 0,57 banival (0,11 százalékkal) 5,1165 lejre csökkent a csütörtöki 5,1222 lejről.
Létfontosságúnak tartják a romániai magyar történelmi egyházak, hogy híveik „hiánytalanul” részt vegyenek az elnökválasztás második fordulóján, és arra a jelöltre szavazzanak, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
Érvényesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.
Romániai középiskolásoknak és egyetemistáknak kínál lehetőséget az ING Hubs Romania és a Bukaresti Közösségi Alapítvány ösztöndíjprogramja, hogy pénzügyi támogatással vehessenek részt nemzetközi vagy országos versenyeken, illetve szakmai táborokban.
Ismét megszervezik a civil szervezetek vásárát Marosvásárhelyen május 10-én a város központjában. A 22. alkalommal megrendezendő esemény az évtizedek alatt fontos találkozóhellyé nőtte ki magát, ahol Maros megye civil szervezetei mutatkoznak be.
Jelentős lehűlés várható csütörtökig Románia nagy részében az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteki előrejelzése szerint.
Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni bánásmód „jó gyakorlatának modellje” – jelentette ki az elnökválasztás második fordulóba jutott két jelölt csütörtök esti tévévitáján Nicușor Dan.