Fotó: Rab Zoltán
Az egyházköség, magánszemélyek és vállalkozók, valamint a magyar kormány támogatásával megújult marosugrai református templomban vasárnap az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének, Kató Bélának, valamint a Marosi Egyházmegye lelkészeinek, presbitereinek, polgármestereknek és híveknek a jelenlétében tartottak hálaadó ünnepi istentiszteletet abból az alkalomból, hogy sikerült teljesen felújítani a templomot.
2022. április 10., 17:272022. április 10., 17:27
Berekméri Melinda, a marosvásárhelyi cserealji református egyházközség lelkésze, a Marosi Egyházmegye főjegyzője tartott rövid istentiszteletet, majd Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét.
Berekméri Melinda főjegyző
Fotó: Rab Zoltán
A befejeződött munkálatokra a hálaadással tesznek pontot – fogalmazott a püspök, aki az ünnep és az ünneplés jelentőségét hangsúlyozta. A világjárvány után újból meg kell tanulni ünnepelni, hiszen összefolytak az ünnep- és hétköznapok – mondta, arra is figyelmeztetve, hogy a vasárnapot az szenteli ünneppé, hogy eljöhetnek a gyülekezet tagjai a templomba Istennel és emberrel találkozni.
Kató Béla püspök
Fotó: Rab Zoltán
A püspök a lelki megújulásra is figyelmeztetett, arra, hogy az embereket körülvevő szennytől is meg kell tisztulni, lelkileg felfrissülni.
Fotó: Rab Zoltán
Lukács Vilmos István marosugrai parókus lelkész ünnepi beszédében elmondta, az 1899-ben, a régi leégett fatemplom helyébe épült templomnak a gyülekezet az elmúlt több mint 120 év alatt négy alkalommal renoválta a tornyát és három másik alkalommal a teljes épületét.
Lukács Vilmos István lelkész
Fotó: Rab Zoltán
„Legutóbb 1996-ban öltötte magára azt a ruházatot, amely 2018-ig igencsak megfakult, megrozsdázott, bomlani kezdett. Ezért a gyülekezet vezetősége álmodott egy nagyot, azt, hogy az ősök által gondosan ápolt hajlékot ismét méltó módon fel kell újítani. Tudtuk, a templomújító generációk sorában most rajtunk a sor” – ismertette az elhatározást a lelkipásztor, hozzátéve, hogy kihívásokkal tele döntést hoztak, hiszen az anyagi lehetőségeik korlátozottak voltak.
Fotó: Rab Zoltán
– fogalmazott a lelkész, aki elmondta, hogy a lelkes presbitériummal, a segítőkész gyülekezeti tagokkal hozzáláttak a munkához, az adakozó magánszemélyekhez vállalkozók is csatlakoztak és bár nagyon sokan erejükön felül támogatták a terv megvalósítását, a pénz még mindig túl kevés lett volna, ám az Erdélyi Egyházkerület jóvoltából és közbenjárásával, Magyarország Kormánya is támogatta a munkálatokat.
Fotó: Rab Zoltán
Ahogy Lukács Vilmos István fogalmazott, „a támogatás nem csupán az anyagiakról szólt, hanem azt a reményt és bátorságot is adta, hogy nem vagyunk egyedül, hogy ügyünk nem csupán 265 ember ügye. Van egy nagyobb test, egy keresztyén közösség, egy nép, akihez tartozunk. És ez nem csak egy templom renováláshoz tud rengeteg erőt adni”.
Romániai középiskolásoknak és egyetemistáknak kínál lehetőséget az ING Hubs Romania és a Bukaresti Közösségi Alapítvány ösztöndíjprogramja, hogy pénzügyi támogatással vehessenek részt nemzetközi vagy országos versenyeken, illetve szakmai táborokban.
Ismét megszervezik a civil szervezetek vásárát Marosvásárhelyen május 10-én a város központjában. A 22. alkalommal megrendezendő esemény az évtizedek alatt fontos találkozóhellyé nőtte ki magát, ahol Maros megye civil szervezetei mutatkoznak be.
Jelentős lehűlés várható csütörtökig Románia nagy részében az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteki előrejelzése szerint.
Április végén, május elején nagy májusi cserebogár-rajzásnak lehettünk szemtanúi. Jó tudni azonban, hogy nem ártalmatlan rovarokról beszélünk: nagy károkat okoznak a mező- és erdőgazdaságokban egyaránt.
Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni bánásmód „jó gyakorlatának modellje” – jelentette ki az elnökválasztás második fordulóba jutott két jelölt csütörtök esti tévévitáján Nicușor Dan.
Egyre gyakoribbak a forgalmi dugók Székelyudvarhelyen, amelyek az elmúlt napokban tovább fokozódtak. A kora reggeli és délutáni órákban rendre csúcsosodó forgalmi nehézségeket több, párhuzamosan zajló infrastrukturális fejlesztés okozza.
A Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet számára május az ápolók hónapja, amikor kiemelt figyelem irányul azokra, akik nap mint nap mások testi-lelki jólétéért dolgoznak. Ennek keretében rendezték meg az Ápolók konferenciáját.
Az elnökválasztás második fordulójába került két jelölt, George Simion (AUR) és Nicușor Dan (független) csütörtök este először vitáznak a tévékamerák előtt.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog szolgálni.
szóljon hozzá!