
Fotó: Petho Melania
Gyergyószentmiklóson a város tavaszi nagytakarítása zajlik. Ennek részeként a hasztalan, városképet rondító elemektől is megszabadítják a települést. A napokban 30 darab két- és háromelemes jelzőlámpát szereltek le a város egyik legnagyobb útkereszteződéséből.
2010. április 12., 16:292010. április 12., 16:29
Fotó: Petho Melania
Gyergyószentmiklóson, a főtér nagyrészéről már eltávolították az úttestet és a járdát elválasztó, rozsdás vaskorlátokat, valamint a régi, henger alakú hirdetőoszlopokat. A napokban pedig a funkcionalításukat régen elvesztett jelzőlámpákat szerelték le a mellékgazdaság munkatársai a körforgalom környékéről.
Fotó: Petho Melania
Azok, akárcsak a Kossuth Lajos utca és a Szabadság tér kereszteződésében lévők, az 1980-as évek közepén lettek felszerelve, ám annak idején körülbelül egy évig irányították az akkoriban még nem túl zsufolt forgalmat.
A ’90-es években, az akkori városvezetés újraindította a jelzőlámpás irányítást, de az időközben meghibásodott rendszert nem sikerült összehangoltan működtetni, ezért az inkább hátráltatta mintsem elősegítette volna a forgalom haladását; kisebb balesetek is keletkeztek az összezavart forgalomirányításban. Ezért ismét leállították a lámpák működését, amik aztán hosszú évekig csupán porfogógént szolgáltak.
Fotó: Petho Melania
A most leszerelt 30 darab két- és háromelemes lámpákat már nem lehetett volna újra bekapcsolni; kivétel nélkül mindegyik összetörött és rozsdás.
A városképet tovább nem rondítják, jelenleg a mellékgazdaság udvarán hevernek. Kár hogy egykor nem kevés pénzébe került a város polgárainak.
Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.
A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.
Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.
Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.
Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.
Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.
Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.
Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.
A Kossuth Lajos utcában zajló munkálatok során keletkezett meghibásodás miatt átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác-iskola bentlakása és a Robi Konyha környékén.
Már harmadszorra riasztották a tűzszerészeket a Hargita megyei Salamás községhez tartozó Gyergyóhodosra, ahol újabb lőszermaradványokat találtak.