
Az egyik törvénytervezet Románia légterének használatát szabályozza
Fotó: Román Légierő/Facebook
A védelmi minisztérium pénteken figyelmeztetett, hogy félrevezető információk terjednek a nyilvánosságban a Romániai légteréről, illetve az országban végrehajtott katonai műveletekről szóló törvénytervezetekkel kapcsolatban.
2024. december 13., 19:332024. december 13., 19:33
2024. december 13., 19:372024. december 13., 19:37
Az Agerpres által ismertetett közleményében a védelmi tárca sajtóosztálya emlékeztetett, hogy a kormány a csütörtöki ülésén hagyta jóvá a két jogszabályjavaslat továbbítását a parlamentnek. Előtte a tervezeteket közvitára bocsátották.
Ennek ellenére a minisztérium szerint a jogszabályjavaslatoknak már a közzétételekor „számos hamis információ, manipuláció és a kontextusból való kiragadáson alapuló túlzás jelent meg a nyilvánosságban”. Ezeknek a terjesztése újraindult, amikor a kormány a tervezeteket a parlament elé terjesztette.
Ez a szándék pedig összhangban van a Románia szuverenitását és a NATO-t támadó külföldi állami szereplők törekvéseivel.
A védelmi tárca közölte, hogy a Románia légterének használatát szabályozó tervezet elfogadása új keretet biztosít a légtér irányításáért és ellenőrzéséért, valamint a légtérhasználati szabályok betartásának biztosításáért felelős hatóságok és intézmények együttműködésének, ami hozzájárul a légi közlekedés biztonságának és védelmének növeléséhez.
A másik tervezet pedig jogi keretet teremt a román állam területén békeidőben végrehajtott katonai műveleteknek, és olyan intézkedéseket ír elő, amelyek védik a román állampolgárok életét, egészségét, tulajdonát, jogait és szabadságait - emlékeztetett a minisztérium.
A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.
Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.
Zsófia román királyi hercegnő szerdán a marosvásárhelyi Talentum Alapítványhoz látogatott, ahol másfél órát töltött a gyerekekkel, önkéntesekkel és munkatársakkal. Elismeréssel hallgatta a 33 éve működő szervezet reményt adó munkájának bemutatását.
Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.
A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri Alice Weideltől, az Alternatíva Németországért (AfD) párt elnökétől Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán a Digi24.ro hírportál.
A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség megbízásából készített felmérésből.
Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.
Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.
Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.
Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.
szóljon hozzá!