
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Alexandru Rogobete szociáldemokrata (PSD) képviselő csütörtökön a Facebook-oldalán bejelentette, hogy módosító javaslatot nyújtott be, amellyel mentesítené az egészségügyet a létszámstop alól.
2026. július 23., 15:142026. július 23., 15:14
A politikus bejegyzése szerint az egészségügyi reformot nem lehet bármi áron végrehajtani, „különösen nem az emberek életének kockáztatásával”. Ezért PSD-s frakciótársaival együtt olyan törvénymódosító indítványt terjesztett be, ami lehetővé tenné az üres álláshelyek betöltését az egészségügyben.
ezt követően pedig a parlament elé kerülhet.
A volt egészségügyi miniszter szerint a létszámstop feloldásához nem ideiglenes kivételek bevezetésére vagy a kormány akaratától függő memorandumra van szükség, hanem világos és tartós megoldásra. Ezért a módosító indítványa azt írja elő, hogy
Rogobete szerint hiába épülnek új kórházak és vásárolnak korszerű orvosi berendezéseket, ha nincs elég orvos, asszisztens, betegápoló és szakszemélyzet a páciensek ellátására.
Bejegyzésében emlékeztetett arra, hogy többször kérte az álláshelyek felszabadítását az egészségügyben, főként a kritikus kórházi osztályokon, de ezeket a kéréseket elutasították – írja az Agerpres.
A PSD képviselője azzal indokolt indítványát, hogy a kórházakban az egészségügyi dolgozók továbbra is túlterheltek: az orvosok egymás után vállalják az ügyeleteket, az asszisztensek túl sok beteget látnak el egy műszakban, a kórházi személyzet pedig teljesítőképessége határán dolgozik.
Aláírták a gyergyószentmiklósi Mobilitás 2 projekt kivitelezési szerződését, így augusztusban kezdődhetnek a munkálatok. A közel 15 millió lejes beruházás többek között útfelújítást, új járdákat, parkolókat és zöldfelületek rendezését is magában foglalja.
Több mint 23 köbméter, eredetét igazoló okmányok nélküli faanyagot találtak a rendőrök egy Hargita megyei erdészeti vállalkozásnál végzett ellenőrzés során. Az érintett cégre 10 ezer lejes bírságot szabtak ki, a faanyagot pedig elkobozták.
Több mint száz alkohol és drogtesztet végzett a közúti rendőrség Tusványos első két napján, azonban mindegyik eredménye negatív lett. Műszaki meghibásodások miatt azonban kilenc sofőrt büntettek összesen valamivel több mint 5 ezer lejes bírsággal.
A magyar autonómiatörekvések jelenéről és jövőjéről vitáztak Tusványos második napján politikusok, jogászok és nemzetpolitikai szereplők. A beszélgetés középpontjában Székelyföld, Vajdaság és az európai kisebbségvédelem állt.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia több megyéjére és Bukarestre.
A szélsőségesen identitásközpontú és szuverenista irányzatok térnyerése nem magyarázható kizárólag manipulációval – olvasható a „Románia az EU-ban” stratégiai elemzőcsoportnak az elnöki hivatal által szerdán közzétett jelentésében.
Pulóveres reggelek, 20 Celsius-fok alatti nappali csúcshőmérsékletek – az idei július továbbra sem a megszokott arcát mutatja. Székelyföldön a hajnali minimumok és a nappali maximumok is inkább egy késő őszi napot idéznek, mint a nyár derekát.
Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter a Várhelyi Olivér egészségügyért és állatjólétért felelős uniós biztossal folytatott megbeszélésen nagyobb rugalmasságot kért az Európai Bizottság (EB) részéről a juhkivitel feltételeinek alkalmazásában.
A legfelsőbb bíróság várhatóan csütörtökön dönt abban a perben, amelyet maga indított a kormánnyal és a pénzügyminisztériummal szemben a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetésével kapcsolatban, és első fokon meg is nyert.
szóljon hozzá!