Hirdetés
Hirdetés

Felmérték a meglévő erőforrásokat, hazavárják a szakembereket

Fontos a képzés és a kapcsolattartás: az udvarhelyi IT-s szakemberek a klaszter tevékenységébe is bekapcsolódnak •  Fotó: Pál Árpád

Fontos a képzés és a kapcsolattartás: az udvarhelyi IT-s szakemberek a klaszter tevékenységébe is bekapcsolódnak

Fotó: Pál Árpád

Kiaknázatlan lehetőségek vannak az IT-ágazatban, amely már évek óta egyre növekvő humánerőforrás-hiánnyal küzd. Ezen a téren kíván „dobbantani” az udvarhelyi IT-közösség.

Kovács Eszter

2017. november 06., 15:282017. november 06., 15:28

A városvezetés kiemelt gazdasági projektjeként indult a Székelyudvarhelyi IT Park Projekt, melynek Simon Károly a menedzsere. Az idei év az előkészítésről és a felkészülésről szólt, tudtuk meg tőle.

Idézet
Gyakorlatilag a 2017 januárjától elindult Székelyudvarhelyi IT-park projekt esetében az első év egy előkészítési fázis volt. Egyrészt elkészültek bizonyos előtanulmányok – például humánerőforrás kapacitással, utánpótlással kapcsolatosan –, kialakult a projekt menedzsmentje, és előkészítettünk konkrét programokat is, melyek közül néhányat sikerült is már elindítani. Az év végére az a cél, hogy mindezek az előkészítő tevékenységek össze legyenek foglalva egy átfogó tanulmányba, amely tekinthető egy helyi IT-fejlesztési koncepciónak

– magyarázta. 

Több szempontból fontos az IT-szektor fejlesztése: kitörési lehetőség és a megmaradás záloga is, tudtuk meg. Egyrészt a statisztikák azt mutatják, hogy

Hirdetés

a székelyföldi régió sereghajtó az országban gazdasági tekintetben.

Ennek egyik oka, hogy a régióban kevés a magas hozzáadott értéket termelő vállalkozás. „Ilyen szempontból az IT egy jó kitörési pont lehet, mert tipikusan magas hozzáadott értéket termelő szektor, és a munkavégzés kevésbé kötött földrajzilag. Valószínű, hogy egyik napról a másikra nem fogják idehozni központjaikat a nagyobb cégek, viszont fejlesztő részlegeket ide telepíthetnek, hiszen ezeknél kevésbé számít például a logisztikai infrastruktúra” – magyarázza a szakember.

A technika fejlődése több szempontból is exponenciális jelleget mutat, tehát akár négy-öt éven belül teljesen átalakíthatja a társadalmat: például

meg fognak szűnni olyan munkakörök, amelyek jelenleg még széles körben elterjedtek, és teljesen újak fognak megjelenni.

Az a régió, amely ilyen szempontból nem próbál majd felzárkózni, teljesen le fog szakadni – hangsúlyozza Simon Károly.

A projekt előkészítő szakaszában tehát több tanulmány is elkészült, ezek közül a legfontosabbak a humánerőforrás-potenciállal kapcsolatosak: elszármazott szakemberekkel, egyetemistákkal és középiskolásokkal beszéltek a kezdeményezők. Az eredményeket egyébként november folyamán publikálni is fogják, és december végére készülne el a helyzetelemzés és stratégia. A sok háttérmunka mellett azonban van már olyan tevékenység is, amely „kifele is látványosabb”.

Idézet
Fontos, hogy megalakult a U-Hub közösség, amely a helyi cégeket és szakembereket fogja össze. Olyan kisebb vállalkozásokról van szó, amelyek összetettebb projekteket nem biztos, hogy egymagukban vállalni tudnának, közösen viszont sikerülhet, és erre már van is példa. Továbbá, a cégek közösen inkább láthatóbbá tudják tenni magukat, és azt, hogy Udvarhelyen is van élet a szakmán belül, és vannak karrierlehetőségek

– sorolta a projektmenedzser.

A programnak talán a legfontosabb eleme az oktatás: a külső cégek bevonásának feltétele ugyanis, hogy helyben legyen humánerőforrás. „Az illúzió, hogy csupán a hazaköltöző szakemberek révén el lehet érni azt a szintű fejlődést, amelyben mi gondolkodunk. Egyrészt az elszármazottak nincsenek olyan sokan, másrészt nem fog mindenki hazatérni” – jegyzi meg Simon Károly.

Szükséges tehát újabb szakemberek kiképzése, illetve az, hogy minél több fiatal válassza ezt a szakmát.

Az egyetemisták és a középiskolások megszólítása mellett a helyi cégeket is bevonnák az oktatási programokba, hiszen olyan képzési progamokat is indítanak, amelyek továbbtanulásra adnak lehetőséget azon szakembereknek, akik már IT-ban dolgoznak itthon. Egy komplexebb átképzési program is indul: az egyéves képzés célja az lesz, hogy más területeken dolgozók sajátíthassák el az IT-alapjait.

Egyébként azon cégek, amelyeket már megkerestek az IT-park kezdeményezés tagjai, belföldieket és külföldieket, szinte kivétel nélkül azt jelezték, hogy létrehoznának fejlesztési részlegeket Udvarhelyen, amennyiben lenne ehhez elegendő szakember és megfelelő humánerőforrás utánpótlás.

Idézet
Ugyanakkor a helyi cégek is növekedni szeretnének, és jelen pillanatban, a helyi vállalkozásoknál is munkába tudna állni minimum ötven ember

– matematikázott a projektmenedzser.

Globális és országos szinten is emberhiány van az IT-szakmában, Romániában viszont ennek ellenére elég erős az IT-szektor, a leggyorsabban fejlődő ágazat, és egyre jelentősebben járul hozzá a GDP-hez is. „Nagyon pörög a romániai IT-szektor, jelenleg mintegy 110 ezer szakember dolgozik ebben a szakában, egyes elemzések szerint viszont 120–140 ezer IT-s állás továbbra is betöltetlen. Fontos szempont az is, hogy ez a több mint 100 ezer szakember zömmel néhány nagyvárosba – Kolozsváron, Bukarestben, Temesváron és Jászvásáron – koncentrálódik. Ezért a kisvárosokban lévő cégeknek még nehezebb dolguk van a humánerőforrás-utánpótlás tekintetében. Jó hír viszont, hogy az udvarhelyi tanulmányokból az is kiderül: elég sokan gondolkodnak azon, hogy hazaköltözzenek, hosszabb vagy rövidebb távon” – tudtuk meg.

A cégekben is van egyfajta nyitás: egyre többen nyitnak kirendeltségeket kisebb településeken is.

A kezdeményezők egyébként a középiskolai képzés helyzetét is megvizsgálták. Az iskolai tananyag az informatikával kapcsolatos nagyon fontos, alapvető témaköröket fed le, amelyek mindenképpen szükségesek a szakmához, viszont önmagukban talán „szárazak”, kevésbé érdekesek. A projekten belül középiskolások számára indított programoknak tehát kifejezetten az a célja, hogy a diákok belelássanak a szakmába, kiszélesedjen a szakmai látóterük, ne legyenek előítéleteik, hiszen

az IT nem unalmas.

„Fontos arról is beszélni, hogy nagyon kevés, gyakorlatilag másfél, informatika profilú osztály működik Udvarhelyen. Ilyen szempontból is tettünk lépéseket, például a készülő oktatási stratégiában elég hangsúlyos szerepet kap ez a gondolat. Azt viszont látni kell, hogy ez a probléma egy-két éven belül így sem fog megoldódni” – jegyezte meg Simon Károly.

Viszont nemcsak informatikai osztályokból lehet sikeresen felvételezni IT-val kapcsolatos szakokra, ezért olyan opcionális programokat terveznek kidolgozni természettudomány osztályokban tanuló diákoknak, amelyek segíthetnék őket abban, hogy esetleg az IT-szektorban tanuljanak tovább.

Mindez viszont nem azt jelenti, hogy a program csak és kifejezetten a természettudomány osztályokban tanulónak szól majd, hiszen be tudnak kapcsolódni mások is, akik az IT iránt érdeklődnek. Az egyetemisták számára indított U-Hub Mentorprogram, illetve a középiskolás diákoknak indított U-Hub Heuréka program is beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A mentorprogram első szakasza lezárult – a képzés és a szakmai gyakorlat –, de maga a program nem állt le, hiszen a diákok a projektjeiket továbbviszik.

Idézet
A folytonosság nagyon fontos szempont a mentorprogramon belül: hogyha bekerül egy diák ebbe a programba, akkor igyekszünk egészen az egyetem elvégzéséig megtartani a kapcsolatot vele, segíteni továbbtanulását. Természetesen, 2018-ben újabb felvételit is hirdetünk majd

– számolt be a menedzser. A középiskolás program továbbra is folyamatban van, decemberig folytatódik a diákok mentorálása. 

Ha minden projekt és kezdeményezés beváltja a hozzá fűzött reményeket, akkor nem irreális a kezdeti elképzelés, hogy akár ötszáz szakembernek is munkát lehetne adni itthon. Viszont ez egy hosszabb távú terv. Vannak viszont már jó, ezirányba mutató példák, tudtuk meg. 2017-ben például többen is hazaköltöztek.

„Ha egy szakember hazaköltözik, akkor a döntés meghozatalakor nyilván több szempontot figyelembe vesz. Reméljük, hogy a mi kezdeményezésünk is az egyik lesz ezek közül, amely a hazatérésre ösztönzi majd a fiatalokat” – summázott Simon Károly.

A Székelyudvarhelyi IT Park Projekt a városvezetés kezdeményezése, ennek részeként jött létre a U-Hub közösség, amely azonban nem egy különutas projekt, hanem az IT-klaszter része, amely a székelyföldi IT szakmai tömörülés. A U-Hub-ot tekinthetjük úgy, mint a klaszter egy helyi csomópontja, melynek már az indulásakor partnere volt a klaszter, és aktívan részt vett a kezdeményezés támogatásában, illetve a helyi szakemberek is részt vesznek a klaszter programjain.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 24., szerda

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy Szatmár megyei nő

Testfelületének 50 százalékán megégett egy nő szerdára virradóra a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy Szatmár megyei nő
Hirdetés
2025. december 24., szerda

A határon túli magyarok elleni gyűlölettől várja Magyar Péter elhatárolódását Zsigmond Barna Pál

A marosvásárhelyi születésű magyar országgyűlési képviselő annak kapcsán kéri a tiszás politikus állásfoglalását, hogy az utóbbi időben ismét téma lett Magyarországon a külhöni magyarok ügye, különösképpen a szavazati joguk.

A határon túli magyarok elleni gyűlölettől várja Magyar Péter elhatárolódását Zsigmond Barna Pál
2025. december 24., szerda

1,3 milliárd lejt kap a védelmi, 200 milliót a fejlesztési minisztérium

Kedd esti ülésén a kormány jóváhagyta több minisztérium és állami intézmény büdzséjének a kiegészítését a 2025-ös évre.

1,3 milliárd lejt kap a védelmi, 200 milliót a fejlesztési minisztérium
2025. december 24., szerda

Adóbehajtás és kényszervégrehajtás kezdődött a Verespatak-ügyben

Az adóhatóság (ANAF) kedden közölte, hogy megkezdte a közel 46,8 millió lejes tartozás behajtását a Gabriel Resources Limitedtől, és kényszervégrehajtás alá vonta a cég Roșia Montană Gold Corporationben birtokolt részvényeit.

Adóbehajtás és kényszervégrehajtás kezdődött a Verespatak-ügyben
Hirdetés
2025. december 24., szerda

2026-ban még adómentesek lesznek az üvegházak, fóliasátrak, gombatermesztő farmok és a silók

Jövőre adómentességet élveznek az üvegházak, fóliasátrak, gombatermesztő farmok és a silók – jelentette be a pénzügyminiszter a kedd esti kormányülés utáni sajtótájékoztatóján.

2026-ban még adómentesek lesznek az üvegházak, fóliasátrak, gombatermesztő farmok és a silók
2025. december 24., szerda

Elfogadta a kormány a jövő évi költségvetés kidolgozásához szükséges salátarendeletet

Elfogadta a kormány a jövő évi költségvetés kidolgozásához szükséges úgynevezett salátarendeletet – jelentette be kedd esti sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.

Elfogadta a kormány a jövő évi költségvetés kidolgozásához szükséges salátarendeletet
2025. december 24., szerda

Hófúvással kísért havazásra készülnek Hargita megyében

Az elkövetkező időszakban hófúvással kísért havazásra lehet számítani Hargita megyében. A megyei utakon közlekedőknek lehetőségük van bármilyen jellegű elakadás, útakadály vagy közlekedési probléma azonnali jelzésére is.

Hófúvással kísért havazásra készülnek Hargita megyében
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Videón a dálnoki láncbaleset néhány pillanata

Fedélzeti kamerás videót osztottak meg a szombaton Dálnoknál történt láncbalesetről, amelyben hét autó volt érintett, és amelynek következtében négy felnőttet és egy kiskorút szállítottak kórházba.

Videón a dálnoki láncbaleset néhány pillanata
2025. december 23., kedd

Többéves mulasztás miatt perelik a főhatóságot az állatorvosok

Pert indítottak a Hargita megyei állatorvosok az állategészségügyi hatóság ellen, mert a szerződéses szolgáltatások árát évek óta nem aktualizálta a főhatóság. A tartozásokat viszont a közelmúltban részben törlesztette, hogy elkerüljön egy új pert.

Többéves mulasztás miatt perelik a főhatóságot az állatorvosok
2025. december 23., kedd

Erdészeti ellenőrzések Hargita megyében: több mint 220 ezer lej értékű faanyagot foglaltak le

Több mint 50 ezer lej értékben bírságolt, és 200 ezer lejnél nagyobb értékben foglalt le faanyagot a rendőrség a múlt héten zajló erdészeti ellenőrzési akció során Hargita megyében.

Erdészeti ellenőrzések Hargita megyében: több mint 220 ezer lej értékű faanyagot foglaltak le
Hirdetés