
Fotó: székelykeresztúri tűzoltóság
December 19-én, vasárnap éjjel fél kettőkor egy, a siménfalvi Erdő utcában kigyulladt lakóházhoz riasztották Székelykeresztúr önkormányzatának önkéntes tűzoltóságát. Egy fiatalember szándékosan meggyújtotta saját házát, amit felesége késeléssel bosszult meg.
2010. december 20., 14:562010. december 20., 14:56
2010. december 20., 15:042010. december 20., 15:04
„Rövid időn belül a helyszínre értünk – tájékoztatott az esetről Péter Levente tűzoltóparancsnok –, de akkor már szinte teljesen kiégett a lakórész, a tetőszerkezet is nagy lángokban állt.” A parancsnok azt is elmondta, a helyszínen személyi sérülés nem történt, és a tűz oka szándékos gyújtogatás volt, ugyanis K. J., a ház tulajdonosa a helyszínen bevallotta: jó ideje rossz házasságban él feleségével, és ittas állapotában bosszúból felgyújtotta házukat.
Ellenben pár órával később, vasárnap reggel fél kilenckor egy családi perpatvar miatt értesítették a siménfalvi rendőrséget. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy a gyújtogatás gyanúsítottját felesége, a 25 éves K. I. S. a ház tönkretétele miatt kialakult családi vitában késsel többször is megsebesítette. Az áldozatot, akinek felsőtestét és fejét is vágási sebek borították, a székelyudvarhelyi városi kórházba szállították – sérülésének súlyossága függvényében emelnek vádat felesége ellen. Mindkét ügy átkerült a székelyudvarhelyi ügyészség hatáskörébe.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!